Jótékonysági koncert Ukrajnáért a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában
A Imák és dalok című esemény fellépői Bíró Eszter, Klein Judit, Teszter Nelli, Gazda Bence, Gerendás Péter, Jávori Ferenc (Fegya) és Nógrádi Gergely lesznek.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a JCC Budapest-Bálint Ház minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kívánja a háború sújtotta térség lakóit, méghozzá származásra és vallásra való tekintet nélkül, olvasható a Mazsihisz honlapján.
A híradásból kiderül, hogy bár a kárpátaljai magyarok és ukrajnai zsidók kiemelten fontosak a szervezet számára, de a jótékonysági rendezvényen nemcsak értük, hanem minden egyes szenvedő, rászoruló emberért szólnak az imák és a dalok.
A jótékonysági koncertre várják „mindazokat, akik ezen a rendezvényen a jelenlétükkel is ki akarják fejezni, hogy most minden humánus, emberi szív az Ukrajnában szenvedőkért dobog”.
A koncerten közreműködnek: Bíró Eszter – ének, Klein Judit – ének, Teszter Nelli – zongora, Gazda Bence – hegedű, Gerendás Péter – ének és gitár, Jávori Ferenc (Fegya) – zongora és Nógrádi Gergely – ének.
A koncertre a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában március 13-án, vasárnap délután 5 órakor kerül sor.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
