Sean Penn az autóját is hátrahagyva, gyalog menekült el Ukrajnából

A háborúról dokumentumfilmet forgató sztár és kollégái több kilométert gyalogoltak, hogy Lengyelország felé elhagyhassák Ukrajnát.

Elhagyta Ukrajnát az Oscar-díjas színész, Sean Penn, aki dokumentumfilmet forgatott az Ukrajna elleni háborúról. Penn és két kollégája az út szélén hagyták az autójukat, és csomagjaikkal több kilométert gyalogoltak a lengyel határig, hogy elhagyhassák az országot – írja a hvg.hu.

Penn a Twitteren osztott meg egy fényképet, amelyen az látható, hogy egy hosszú autósor mellett sétál az úttesten.

„Szinte mindegyik autóban csak nők és gyerekek vannak, a legtöbben bármiféle poggyász nélkül, és az autójuk minden tulajdonuk” – írta.

Ukrajnát már több százezer menekült hagyta el a háború miatt, közülük legalább 280 ezren Lengyelország felé.

Sean Penn munkájáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megemlékezett.

Sean Pennben megvan az a bátorság, ami sokakban, főleg a nyugati politikusokban nincsen
– írta. „A rendező kifejezetten azért jött Kijevbe, hogy megörökítse az eseményeket, és hogy elmondja a világnak az igazságot arról, hogy Oroszország megszállta az országunkat.”

Penn a film elkészítése érdekében politikusokkal, újságírókkal és katonákkal is találkozott. Először még novemberben érkezett filmezni Ukrajnába, és ott tartózkodott a háború kitörésekor is.

 

Kapcsolódó cikkek

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.6 nap ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.1 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Ismét Zsidó Kulturális Napokat rendeznek Óbudán

2024.09.25.1 hét ago
Október 3. és 6. között fantasztikus művészekkel és színes, izgalmas kínálattal a Mazsike és az Óbudai Társaskör szervezésében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »