Roman Abramovics több millió sékelt adományozott a Jad Vasemnek

Ezzel a Chelsea futballklub tulajdonosa lett a intézmény második legnagyobb magánadományozója.

Roman Abramovics orosz-izraeli milliárdos több millió sékelt adományozott a Jad Vasem Holokauszt Emlékközpontnak – írja a Times of Israel az intézmény kedden kiadott közleménye alapján. A Jad Vasem „új, hosszú távú stratégiai partnerségnek” nevezve az adományt.

Roman Abramovics

„Mélyen hálásak vagyunk Roman Abramovicsnak ezért a nagylelkű adományért, amely jelentősen megerősíti a Jad Vasem küldetését” – mondta Dani Dajan, a Jad Vasem elnöke. „Ez a partnerség kiemeli a holokauszt emlékezete és az antiszemitizmus elleni küzdelem iránti folytonos elkötelezettségét, és megerősíti a Jad Vasem eltökéltségét, hogy továbbra is a holokauszt pontos, tényeken alapuló emlékezetének kapuőre maradjon” – tette hozzá.

A múzeum szóvivője nem közölte a pontos összeget, de azt mondta, hogy „nyolc számjegyű adományról” van szó, ami több tízmillió sékelre tehető. „Ezzel a hozzájárulással Roman Abramovics lett a második legnagyobb magánadományozója a Jad Vasemnek, Miri és Sheldon Adelson után” – mondta.

A múzeum közölte, hogy az adományt a Jad Vasem Nemzetközi Holokausztkutató Intézetének finanszírozására fordítják a következő öt évben. A közlemény szerint Abramovics további adományt tett a kutatóközpont új épületének finanszírozására.

Abramovics finanszírozza továbbá a Jad Vasem Nevek könyvének két új változatának elkészítését, amelyekben a múzeum több mint 4 800 000, a nácik által meggyilkolt zsidó férfi, nő és gyermek nevét gyűjtötte össze részletesen. Az egyik új könyv a Jad Vasemben lesz állandó jelleggel kiállítva, míg a másik egy mobil emlékműként fog szolgálni, amely a világ figyelmét a holokauszt során meggyilkolt mintegy hatmillió zsidó emlékére hívja fel” – áll a közleményben.

„A Jad Vasem fontos szerepet játszik a holokauszt áldozatai emlékének megőrzésében, illetve abban, hogy a jövő nemzedékei soha ne felejtsék el, mire vezethet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a gyűlölet, ha nem szólalunk meg ellene” – mondta Abramovics.

A milliárdos üzletember az általa birtokolt Chelsea futballklubon keresztül több programot is indított a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében.

Antiszemita hullámokat vert Roman Abramovics portugál állampolgársága

Még több Kibic

Idén októberben rendezi meg konferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség

2025.04.28.1 nap ago
Munkacsoportokba tagozódva folytatódik a ZSKF tagszervezeteinek közös tevékenysége.

Náci karlendítéssel tisztelgett az imádkozó rabbinak egy férfi a XI. kerületben

2025.04.25.4 nap ago
A karlendítést az „Achtung! Zsidó! Auschwitz, Hitler!” szavakkal nyomatékosította az elkövető, miközben elhaladt a rabbi mellett.

Emlékkövet avatnak az október 7-én elhurcolt és meggyilkolt áldozatok tiszteletére

2025.04.24.5 nap ago
A Kőbe vésett emlékezet elnevezésű rendezvényen a túszok hazahozatalának „himnuszát” is eléneklik a résztvevők a Szenes Hanna parkban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »