Először neveztek ki Izraelben ultraortodox nőt egy vallási tanács élére

Rivka Azriel kinevezésével kétszeresen is áttörte az üvegplafont Matan Kahana Izrael vallásügyi minisztere szerint.

Matan Kahana vallásügyi miniszter Rivka Azrielt nevezték ki Binjamina város vallási tanácsának élére. Ezzel ő lett az első ultraortodox nő, illetve a második nő egyáltalán, aki valaha is ilyen pozíciót töltött be Izraelben, közölte a Times of Israel.

Fotó: Matan Kahana / Facebook

Binjamina vallási tanácsának vezetőjeként Azriel feladata lesz a város különböző vallási szolgáltatásainak, a kóser minősítésnek, a házassági engedélyek kiadásának, a temetkezési szolgáltatásoknak, a rituális fürdőknek és a zsidó élet egyéb közösségi vonatkozásainak felügyelete.

A lap megjegyzi, hogy Azriel az első nő, akit a vallási szolgálatokért felelős miniszter kinevezett, technikailag azonban a második olyan nő, aki valaha is vallási tanácsot vezetett Izraelben. Az elsőt, Szmadar Grosszot a közép-izraeli Kfar Szaba város városi tanácsa választotta meg erre a tisztségre 2004-ben. Kilenc hónappal kinevezése után, a helyi rabbik heves ellenállása miatt, Grosz inkább a lemondás mellett döntött.

„Rivka kétszeresen is áttörte az üvegplafont, mint az első nő, akit valaha is kineveztek, és mint olyan nő, aki kifejezetten a haredi közösségből érkezik” – mondta Kahana.

Azriel kinevezése része Kahana nagyobb erőfeszítéseinek, amelyek az ország vallási szolgálatainak megreformálására irányulnak. Ennek keretében több nőt neveznek ki vezetői pozíciókba, megreformálnák a betérés feltételeit, valamint megnyitották a kósersági felügyeletet a versenyszféra előtt.

A betérések befagyasztásával tiltakozik a reformok ellen az izraeli főrabbi

Még több Kibic

Szinte mindent megoldanak az izraeli civil szerveződések, sokszor az állam feladatait is ellátva

2025.07.16.2 nap ago
Október 7. után és a legutóbbi Iránnal folytatott háború során civil szervezetek százai több tízezer önkéntessel siettek a harcoló katonák vagy a bajba jutott polgárok segítségére. Az etnikai, életkori és társadalmi csoportokon átívelő kezdeményezések hatékonysága szinte példa nélkülinek mondható.

Fegyverként használta a szexuális erőszakot a Hamász az október 7-i támadás alatt

2025.07.09.1 hét ago
A most napvilágot látott átfogó jelentés szerzőinek egyik célja, hogy az igazságszolgáltatás alkalmazza a kollektív felelősség doktrínáját annak érdekében, hogy a terroristákat emberiesség elleni bűncselekményért vonják felelősségre.

Négy izraeli halt meg a tűzszünet életbelépése előtti iráni rakétatámadásban

2025.06.24.4 hét ago
Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »