Izraeli kutatás: A D-vitamin segíthet a koronavírusos betegeknél csökkenteni a halálozás kockázatát

A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány.

A dolgozat szoros összefüggést mutatott ki az Izraelben igen elterjedt D-vitamin-hiányos állapot, és a Covid-betegek halálozása vagy súlyos betegsége között, valamint azt állítja, hogy a megnövelt D-vitamin-szint segíthet a COVID-19-ben szenvedő betegeknek csökkenteni a súlyos betegségek vagy a halálozás kockázatát.

A Bar Ilan Egyetem és a Galileai Orvosi Központ kutatói szerint ennek a vitaminnak olyan erős hatása van a betegség súlyosságára, hogy életkoruk és D-vitamin-szintjük alapján meg tudják jósolni, mi történik a megfertőződött emberekkel.

A D-vitamin-hiány jelentősen növeli a kockázati szintet – állapították meg az izraeli orvosok a PLOS One folyóiratban csütörtökön közzétett tanulmányukban. A méréseket a vírus első két izraeli hullámának idején, még a vakcinák széles körben elérhetővé válása előtt végezték, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a vitaminkiegészítők nem helyettesítik a védőoltásokat, hanem csak az immunitás csökkenésének megakadályozását szolgálhatják.

A Közel-Keleten, és benne Izraelben igen elterjedt a D-vitamin-hiány, egy 2011-es tanulmány szerint ötből csaknem négy embernek alacsony a vitaminszintje. Az új izraeli tanulmány szerint a fertőzés előtt táplálékkiegészítők szedésével a betegek elkerülhetik a COVID-19 legsúlyosabb következményeit.

„A D-vitamin segít a fertőzötteknek, mert hatékonyan erősíti az immunrendszert a légzőrendszert megtámadó vírusos kórokozók elleni küzdelemben”

– mondta a Times of Israelnek Amiel Dror, az egyik kutató. Ez ugyanúgy vonatkozik az omikronra, mint a korábbi változatokra – tette hozzá.

Izraelben és számos más országban az egészségügyi hatóságok már régóta javasolták a D-vitamin-kiegészítőket a koronavírus-járványra válaszul, de eddig kevés adat állt rendelkezésre ennek hatékonyságáról.

Júniusban a kutatók már közzétették az előzetes eredményeket, amelyek szerint a nem sokkal a kórházi kezelés előtt D-vitamin-hiányban szenvedő koronavírusos betegek 26 százaléka halt meg, szemben a normális D-vitamin-szintű betegekkel, ahol csak 3 százalék vesztette életét.

Azt is megállapították, hogy a kórházban kezelt, D-vitamin-hiányos betegek átlagosan 14-szer nagyobb valószínűséggel kerültek súlyos vagy kritikus állapotba, mint mások. A kutatás június óta két évre visszamenőleg is górcső alá vette a betegek korábbi vitaminszintjének adatait, és megállapította, hogy továbbra is erős a korreláció a betegség súlyosságával, vagyis nem a betegség megjelenése okozta a D-vitamin-szint csökkenését.

Még több Kibic

Sulyok Tamás bízik a Magyarország és Izrael közötti baráti viszony további megőrzésében

2025.02.18.20 perc ago
A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Jichák Hercog izraeli államfőt.

Lefogyva, megtörve, de saját lábán hagyta el a gázai fogságot az újabb három szabadon engedett izraeli túsz

2025.02.15.3 nap ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet szabadon engedett három újabb izraeli túszt cserébe 369, izraeli börtönökben őrzött palesztinért, köztük 36 életfogytiglanra ítélt terroristáért.

A túszok súlyos egészségi állapotára figyelmeztet a Vöröskereszt

2025.02.14.4 nap ago
A nemzetközi szervezet szerint „sürgős szükség van” arra, hogy hozzáférjenek a túszokhoz.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »