Úgy tűnik, Magyarország nagyhatalom lett a zsidók öltöztetése terén. Alsógödön kalapok, Somogy megyében férfiruhák készülnek.
Miközben sorra zárnak be a hazai textilipari cégek, az ortodox zsidó férfi-felsőruházattal foglalkozó JT Ruhaipari Vámszabadterületi Kft. helyzete stabil.
Ki gondolná, hogy a New Yorkban vagy Londonban élő ortodoxok szekrényébe Somogy megyéből érkeznek a tradicionális öltönyök? Pedig a JT Ruhaipari Kft. a világ azon néhány textilcégének az egyike, amely erre a piacra specializálódott. Egy amerikai társaság leányvállalataként működnek, a családi szálak miatt még a nyolcvanas években hozták Magyarországra a gyártást. Először a Kaposvári Ruhagyárral szerződtek, majd a privatizáció után megvásárolták a nagybajomi egységet.
A modellek kitalálásához nem kell túl nagy fantázia, mivel szinte semmit sem változnak a fazonok az évek alatt, amelyek a XVII–XVIII. századi lengyel nemesi öltözet reinkarnációi, írja a Figyelő.
„Pár éve kicsit szűkebbre varrjuk a nadrágokat, ennyiben követjük a trendeket – mondta Gábor Tamás, a cég ügyvezetője.
– A felületes szemlélő nem veszi észre, de a fekete százhúsz árnyalatával dolgozunk, merthogy ezeket a puritán ruhadarabokat a színárnyalatuk és minimális mértékben a mintázatuk is megkülönbözteti – attól függően, melyik évben melyik ünnephez kapcsolódnak. Például purimra kicsit szürkésebb, ezüstösebb fekete öltönyt szokás felvenni, és aki megteheti, minden évben új kollekciót vásárol magának.”
E piac érdekessége, hogy ezek a családok nagyon közel élnek egymáshoz, lakónegyedeket népesítenek be, így kevés üzlettel is ki lehet szolgálni őket.
Gábor Tamásék számára a kínai gyártók jelentik a konkurenciát, ők viszont szűkebb termékskálával látják el a nagykereskedőkön keresztül az üzleteket. Egy lélektani előnye biztosan van a magyar gyárnak.
A szatmári zsidók az egykor Magyarországhoz tartozó Szatmárnémetiből származnak; olyan holokauszttúlélők utódai, akik a háború után a New York-i Williamsburgben, Izraelben vagy Londonban kezdtek új életet. Emiatt ha a ruhájuk címkéjén a Made in Hungary felirat áll, az számukra értéket képvisel.
Gáborék emellett rugalmasan állnak a megrendelésekhez, a váratlanul beeső tételeket könnyen befogadják és viszonylag gyorsan le is szállítják. Ez szintén előnyük a pandémia óta munkaerőhiánnyal küzdő kínai gyártókkal szemben. Most épp a télikabátgyártásukat sürgették meg Amerikából, mert a Kínából várt szállítmány nem érkezett meg. Persze az alapanyagot ők is főleg az ázsiai nagyhatalomtól vásárolják, tehát az ottani nehézségek a versenyelőny mellett hátrányt is okoznak a magyar cégnek.
A tradicionális öltözéket már a nyolc-tíz éves fiúk is hordják, innen indul a méretezés. A haszid családokban átlagosan hat-nyolc gyerek születik, így a piac különösebb marketingráfordítás nélkül is öt százalékkal nő évente. A tizenöt-húsz alapmodellből hetvenféle szabásmintával dolgoznak Gábor Tamásék.
A vállalat 120-150 ezer öltönyt gyárt le egy esztendőben, ez 1,3-1,5 milliárd forintos forgalmat hozott tavaly. Erre az évre 15-20 százalékos növekedést várnak, a bér- és a szállítási költségek emelkedése ellenére. A Somogy megyét sújtó munkaerőhiány persze nekik is fejtörést okoz.
„Gondolkodunk a textilipari szakképzés visszaállításán, de az automatizáción is. Az előbbi kemény dió, mert a fiatalok nem ilyen típusú munkahelyen képzelik el a jövőjüket. Az utóbbi pedig amiatt problémás, mert a férfi-felsőruházat készítése nagyon nehezen automatizálható, kifejezetten élőmunka-igényes. Másrészt nem éri meg erre kifejleszteni varrógépeket, mert ezt a termékvonalat egyre több helyen leállítják. Érdekes a jövő szempontjából, hogy bár a haszidok részéről van kereslet az öltöny iránt, a műszaki-technológiai háttér világszinten lassan leépül, mert máshol nincs rá igény a drágasága miatt.”
(A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.)
Kapcsolódó anyagunk
