Meztelen egerek és csúnya beszéd miatt tiltották be a díjnyertes holokauszt-képregény oktatását több amerikai iskolában

Egy Tennessee állambeli iskolai körzetben gondolták úgy, hogy a Pulitzer-díjas Maus képregény alkalmatlan középiskolások oktatására.

A világhírű képregény szerzője, Art Spiegelman érthetetlennek nevezte azt a döntést, miszerint a Maus a benne található káromkodások és meztelen ábrázolások miatt nem illik bele az iskolai tananyagba. Tennessee államban található McMinn megyei iskolai körzet vezetősége szerint viszont pontosan ez a helyzet.

Maus

A testület döntése hangsúlyozza, hogy a Maus nem a témája, tehát a holokauszt miatt került ki a tananyagból, hanem a helyenként benne található trágárságok, illetve a meztelen jelenetek miatt. Spiegelman önéletrajzi ihletésű képregénye a holokauszt áldozatait egerekként, a nácikat pedig macskaként ábrázolja. Az áldozatokat pedig a koncentrációs táborba érkezéskor vetkőztetik meztelenre a nácik.

A megyei iskolaszék gyűlésén részt vett egy volt történelemtanár is, aki amellett érvelt, hogy bár olvashatók csúnya szavak a képregényben, de Spiegelman így akarta közvetíteni a borzalmakat. A holokausztban pedig nincs semmi szép, monda, de nem sikerült ezzel meggyőznie az iskolai körzet vezetőit.

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma közleményben reagált az esetre, amiben azt írták, hogy a Maus kulcsfontosságú a diákok holokausztról való tájékoztatásában. „Az olyan művek, mint a Maus, arra ösztönözhetik a diákokat, hogy kritikusan gondolkodjanak a múltról” – írták közleményben, amelyet január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján adtak ki. (Telex)

Még több Kibic

Balázs Gábor lett az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem új rektora

2025.06.26.2 hét ago
Kinevezése 2025. július 1-től öt évig szól.

Visszaadni az élményt, amit a közösséghez tartozás jelent, ez a Lauder Iskola küldetése

2025.06.16.4 hét ago
Nagyszabású eseményen ünnepelte a Lauder Javne Iskola fennállásának 35. évfordulóját. A Rumbach zsinagógában május végén megtartott Lauder 35! Új fejezet! elnevezésű rendezvényen az alapítók, a Kuratórium tagjai, partnerek és támogatók jelenlétében köszöntötték Horányi Gábort, aki átadta a stafétabotot, így hivatalosan is üdvözölték Zeitler Ádámot az intézmény új főigazgatójaként.

Mindenki csendben hallgatta, hogy milyen égő vörös fejecskére emlékeztet a sok csodaszép pillangó

2025.06.10.1 hónap ago
A 2023. október 7-én a Hamász által Izrael ellen elkövetett véres terrortámadás a hazai zsidó közösségre is komoly hatást gyakorolt és gyakorol a mai napig is. A magyarországi zsidó iskolák vezetőit kérdezve annak jártunk utána, hogy ezen rövid- és hosszú távú hatások milyen kihívásokat jelentettek és jelentenek a következő generáció oktatása és nevelése szempontjából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »