Bruck Edithtel találkozott Ferenc pápa a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján

A múlt emlékének őrzését hangsúlyozta Ferenc pápa a magyar származású írónő, Bruck Edith holokauszt-túlélővel tartott találkozóján a Vatikánban.

A katolikus egyházfő a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta Bruck Edithet. A mintegy egyórás találkozón a felek „felbecsülhetetlen értéknek nevezték a múlt emléke átadását a fiataloknak, legfájdalmasabb részleteiben is, annak elkerülésére, hogy ugyanazok a tragédiák megismétlődjenek” – olvasható a Szentszék közleményében.

Bruck Edith és Ferenc pápa találkozása a Vatikánban

A találkozón részt vett Andrea Monda a szentszéki napilap, a L’Osservatore Romano főszerkesztője, aki a Vatikán News hírportál oldalain számolt be a találkozó részleteiről. Elmondása szerint Ferenc pápa és Edith Bruck életük számos történetét felidézte. Ferenc pápa tavaly februárban felkereste Bruck Edithet. Az írónő a L’Osservatore Romanóban közölt cikket, ezt követően Ferenc pápa a római lakásán látogatta meg őt, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért.

A kilencven éve Tiszakarádon született Bruck Edith egész családját a második világháború alatt deportálták, több koncentrációs tábort is megjárt, többek között Auschwitzot, Dachaut és Bergen-Belsent. Édesanyja Auschwitzban, édesapja és bátyja Dachauban lelte halálát.

Magyar holokauszt-túlélőnek mondott köszönetet Ferenc pápa

Az 1955 óta Olaszországban élő költő, író, rendező tavaly bekerült a tekintélyes olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt döntős írója közé is az Elveszett kenyér című művével. Júliusban az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének nevezték ki. Augusztusban a Viareggio-Repaci irodalmi díj egyik győztese lett.

Ferenc pápa szeptemberi budapesti és szlovákiai látogatása végén, a Vatikánba visszatartó repülőúton felolvasták Bruck Edith nyílt levelét, melyben köszönetét fejezte ki az egyházfőnek az európai antiszemitizmussal szemben mondott szavaiért. Az írónő novemberben elutasította, hogy holokauszt-túlélőként békedíjat vegyen át az olaszországi Anzióban, mivel a város soha nem vonta vissza Benito Mussolini díszpolgári címét.

Magyarul is megjelenik „az életben maradt Anne Frank” regénye

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.9 óra ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.3 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »