Újra lesz Élet Menete Budapesten

Az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem tudták megrendezni a nagyszabású holokauszt-megemlékezést.

Az Élet Menete Alapítvány a Facebook-oldalán jelentette be, hogy idén április 24-én 17 órakor ismét elindul az Élet Menete Budapesten. A nagy tömegeket vonzó megemlékezést az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megtartani, a szervezők azonban abban bíznak, hogy idén már elhárul ez az akadály.

 

 

„Bízunk benne, hogy a pandémiai helyzet is addigra talán, ha el nem is tűnik, de megengedi nekünk, hogy ismét több ezren emlékezzünk és emlékeztessünk közösen”

– olvasható alapítvány bejegyzésében.

Az idei esemény a 13. kerületből fog indulni, a pontos helyszínt a szervezők a későbbiek folyamán fogják közzétenni. Onnan vonul majd az Élet Mente a Margitszigetre, ahol egy nagyszínpad lesz felállítva.

„Április 24-én reméljük, hogy egy nyugodt és szép vasárnap délután ismét nagyon sokan együtt menetelhetünk Budapest utcáin, és ígérjük egy nagyon különleges programmal készülünk”

– írják a szervezők.

Még több Kibic

Idén októberben rendezi meg konferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség

2025.04.28.1 nap ago
Munkacsoportokba tagozódva folytatódik a ZSKF tagszervezeteinek közös tevékenysége.

Náci karlendítéssel tisztelgett az imádkozó rabbinak egy férfi a XI. kerületben

2025.04.25.4 nap ago
A karlendítést az „Achtung! Zsidó! Auschwitz, Hitler!” szavakkal nyomatékosította az elkövető, miközben elhaladt a rabbi mellett.

Emlékkövet avatnak az október 7-én elhurcolt és meggyilkolt áldozatok tiszteletére

2025.04.24.5 nap ago
A Kőbe vésett emlékezet elnevezésű rendezvényen a túszok hazahozatalának „himnuszát” is eléneklik a résztvevők a Szenes Hanna parkban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »