Szerencsés véget ért a 10 órás túszdráma egy texasi zsinagógában

A zsinagóga rabbija és a többi túsz is kiszabadult, a támadó – akiről eddig annyi derült ki, hogy brit állampolgár – életét vesztette a túszmentő akció közben.

Egy fegyveres férfi szombat reggel négy embert, köztük a rabbit ejtette túszul a Texas állambeli Colleyville zsinagógájában, egyiküket több mint hat óra után szabadon engedte. A többi túszt órákkal később szabadította ki az FBI különleges egysége, sajtóforrások az akciót kísérő fegyverropogásról és vélhetően villanógránátok okozta robbanásokról számoltak be.

Az FBI különleges egysége a Texas állambeli Colleyville zsinagógája előtt

A támadó életét vesztette a túszmentő akció során, azt még nem tudni, hogy öngyilkos lett vagy a különleges egység emberei lőtték le. Egyelőre annyit hoztak nyilvánosságra, hogy brit állampolgárról van szó, aki erős akcentussal beszélt angolul.

A férfi a túszok elengedéséért cserébe egy Aisha Siddiqui nevű pakisztáni származású nő szabadon bocsátását követelte. Siddiquit 2010-ben egy amerikai bíróság 86 év börtönbüntetésre ítélte, amiért Afganisztánban amerikai katonákat és FBI-ügynököket próbált megölni, és jelenleg egy Colleyville-hez közeli szövetségi börtönben tölti büntetését.

Az FBI szerint semmi nem utal arra, hogy a férfi szándékosan a helyi zsidó közösség ellen készült volna támadásra, és úgy vélték meg, hogy további fenyegetés veszélye nem áll fenn.

Charlie Cytron-Walker, a colleyville-i Beth Israel közösség rabbija a 10 órás túszdrámát követően a Facebookon írt posztjában fejezte ki háláját azért, hogy megmenekültek.

Charlie Cytron-Walker rabbi

„Hálás vagyok és nagyrabecsülésemet fejezem ki az összes virrasztásért, imáért, szeretetért és támogatásért, az összes rendvédelmi szervnek és elsősegélynyújtónak, akik gondoskodtak rólunk, az összes biztonsági képzésért, amely segített megmenteni minket” – írta a rabbi.

„Hálás vagyok a családomért. Hálás vagyok a Beth Israel közösségnek, a zsidó közösségnek, az emberi közösségnek. Hálás vagyok, hogy sikerült megmenekülnünk. Hálás vagyok, hogy életben vagyok”

– tette hozzá.

Joe Biden a túszdráma feloldása után kiadott közleményében megköszönte a hatóságok gyors és hatásos reagálását, és elítélte az antiszemitizmust. Az amerikai elnök támogatásáról biztosította a Beth Israel közösséget, Colleyville városát és az egész zsidó közösséget. Arról beszélt, hogy bár egyelőre nem tudni, mit akart elérni a támadó, de egyértelművé kell tenni mindenki számára, hogy Amerika nem hagyja, hogy bárki gyűlöletet keltsen, és mindig szembeszáll a szélsőségesekkel. (MTI, Times of Israel, 444)

Még több Kibic

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.2 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.3 nap ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.4 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »