Izrael félmillió dollárral segíti az afgán menekülteket

Az ENSZ szerint a tálibok hatalomátvétele óta több millió afgán menekült szorul létfontosságú segítségre.

Izrael 500 ezer dollárt (155 millió forint) adományozott az ENSZ-nek a Tádzsikisztánban élő afgán menekültek számára élelmiszerre, orvosi segélyre és egyéb támogatásra – közölte az izraeli külügyminisztérium.

Afgán menekültek (Fotó: Christine Darius / Wikimedia Commons)

Alon Ushpiz, a minisztérium főigazgatója elmondta, hogy Izrael büszke arra, hogy részese lehet azon afgánok megsegítésére irányuló nemzetközi erőfeszítésnek, akik az országot augusztusban elfoglaló tálibok elől menekültek el. Ushpiz elmondta, hogy a segélyezés Izrael nemzetközi közösség iránti elkötelezettségének része.

Az adományt Izrael pont azon a napon adta át, amikor az ENSZ felhívást tett közzé Afganisztán és a szomszédos országok megsegítésére.

Az ENSZ szerint idén 22 millió afganisztáni lakosnak és további 5,7 millió, öt szomszédos országban élő menekült afgánnak – Afganisztán lakosságának mintegy 15 százalékának – van szüksége létfontosságú segélyre. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa szerint sokan továbbra is átjutnak a határon, miközben megjegyezte, hogy a becslések szerint 175 ezren tértek vissza az országba a tálib hatalomátvétel óta. (Times of Israel)

Izraeliek menekítették ki a női kerékpárversenyzőket Afganisztánból

Még több Kibic

Hazahozta a Moszad a legendás izraeli kém személyes tárgyait Szíriából

2025.05.18.21 óra ago
Több ezer dokumentummal együtt egy titkos művelet során kerültek vissza Izraelbe az Eli Cohenhez tartozó tárgyak.

A Gázában fogvatartott túszok családjai áttörést követelnek a tűzszüneti tárgyalásokon

2025.05.16.3 nap ago
„Minden jel arra utal, hogy csupán órák kérdése, hogy Izrael elszalassza az évszázad lehetőségét.”

Szabadon engedett a Hamász egy amerikai-izraeli állampolgárságú túszt

2025.05.12.7 nap ago
A gázai fogságból 584 nap után szabaduló Edan Alexander már Izraelben van, és hamarosan találkozik a családjával.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »