Az ellenzék közös kormányfőjelöltje reagált azokra a vádakra, amelyek szerint antiszemita lenne.
Márki-Zay Péter vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban (15:15–21:20 percnél) többek között arról beszélt, hogy a „Fideszben van néhány zsidó, bár nagyon kevés”, akiket viszont nagyra értékel amiatt, hogy „Bayer Zsolt pártjában felvállalják zsidó származásukat.” Majd hozzátette, hogy csak egy ilyenről tud, de őt nagyon becsüli emiatt.
Az ellenzék közös kormányfőjelöltjét nemrég a Times of Israel, angol nyelvű izraeli lap blog szekciójában nevezte antiszemitának a kormánypárti kötődésű Veszprémy László Bernát. Az írás szerint – amelyet időközben eltávolított a Times of Israel – Márki-Zay azért lenne antiszemita, mert zsidónak nevezte a Fidesz néhai tanácsadóját, Arthur Finkelsteint, olyan jobbikos politikusokkal fotózták, akik régebben zsidóztak, illetve amikor kipattant a Pegasus-ügy, Orbánt egy olyan képen ábrázolták Márki-Zay Facebook-oldalán, amelyen egy izraeli zászló látható a háttérben.
Márki-Zay Péter a videóban Finkelsteinnel kapcsolatban azt mondta, hogy azért nevezte meg a tanácsadó zsidó származását, illetve homoszexualitását, hogy rámutasson a Fidesz képmutatására. Finkelstein ugyanis melegként és zsidóként gond nélkül vezényelt le homofób és antiszemita kampányokat. A jobbikosokkal kapcsolatban annyit közölt, hogy többen a pártból most is az összefogás jelöltjei, a zsidózó múltat pedig szeretnék maguk mögött hagyni, ami a kormányfőjelölt szerint jó ütemben zajlik.
Az Orbán Viktor mögött feltűnő izraeli zászlót munkatársai figyelmetlenségének nevezte, és ezért elnézést kért. Szerinte egyébként Orbán azért is járt Izraelben, ahol az ominózus fotó készült, hogy a Pegasus kémszoftver beszerzéséről is tárgyaljon.