Adományozz zsidó módra 3D-s zsinagógák között sétálva!

A Cödoko Alapítvány és a Mazsihisz új felületén egyszerre lehet zsidó közösségi kezdeményezéseket támogatni, virtuális sétát tenni zsinagógákban és ismeretek szerezni a hazai zsidóság gazdag múltjáról. A projekt célja összekötni a múltat, a jelent és a jövőt.

Egyáltalán nem nevezhető rendhagyónak a Cödoko Alapítvány és a Mazsihisz közös projektje, amely a magyarországi holokauszt 75. évfordulójához kapcsolódva készült el, és amelyet Horváth József, a Cödoko Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Mazsihisz alelnöke mutatott be a sajtó képvelőinek ma délelőtt a Rumbach utcai zsinagóga előadótermében.

Horváth József, Szalay-Bobrovniczky Vince, Heisler András és Toronyi Zsuzsanna (Fotó: Kibic)

Az új digitális fejlesztés nem közvetlen módon szeretne megemlékezni áldozatokról, vagy bemutatni a holokauszt borzalmait, ehelyett a múltat, a jelent és a jövőt szeretnék összekötni azzal, hogy felhívják a figyelmet az adományozás fontosságára. Ezen kívül egyfajta digitális emléket állítanak azon kultúrkincsek bemutatásával, amelyeket a holokauszt idején elpusztított zsidó közösségek hagytak maguk után.

A projekt, amelyet a tudastar.mazsihisz.hu weboldalon lehet elérni három elemből tevődik össze, ezek egyike adományozási lehetőséget kínál különféle zsidó közösségi kezdeményezések számára. Az Adakozzon törődést! címen futó felületen jelenleg öt projektet lehet támogatni. Adományozhatunk:

  • a Pécsi Zsidó Hitközség szeretetotthona számára izolációs szoba berendezésére, hogy a járvány miatti kötelező elkülönítést méltó körülmények között tölthessék az idős emberek,
  • a Bethlen téri zsinagóga jiddiskeit programjára, amely szeretné megismertetni és megszerettetni a legtöbb zsidó családban évtizedekre elfelejtett hagyományos zsidó életmódot,
  • az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem önismereti táborára, hogy a rabbihallgatók pszichológusok vezetésével részt vehessenek egy többnapos, vidéki elvonulást biztosító, sábátot is magába foglaló, intenzív önismereti programon,
  • a zsidó oktatási intézményekben magatartási-tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek újszülött reflexek fennmaradását kimutató szűrésének és kezelésének elvégzésére,
  • valamint a Limmud Magyarország Uspizin programjára, amely keretében a szervezet munkatársai a zsidó közösséghez kötődő családokhoz látogatnak el, hogy különböző témákról beszélgessenek velük.

Egyébként maga a felület nem különbözik egy átlagos adománygyűjtő oldalétól, a projekt leírások mellett látható a célösszeg, és az is, hogy eddig mennyi támogatás érkezett. Az oldalon ki lehet választani az adomány összegét, amely a 613-as és a 18-as számokból tevődik össze. Az előbbi a tórai micvák, jócselekedetek számára, utóbbi pedig a héber cháj (élet) szó számértékére utal. Ezáltal lehet zsidó módon adakozni, jegyezte meg Horváth József.

Az adományozás fontosságának hangsúlyozása azért is fontos, mert Magyarországon elég alacsony az adományozási kultúra. Erről Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár beszélt, aki a fejlesztést támogató állam képviseletében vett részt a sajtótájékoztatón. A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy ez annak ellenére van így, hogy a kormány már törvényt is módosított, hogy megkönnyítse a cégek adományozását a civil szervezetek részére. Mindenesetre Szalay-Bobrovniczky választ majd egyet a fent felsorolt öt projekt közül, amelynek adományozni fog.

Heisler András szintén a mai adományozási kultúra alacsony szintjét emelte ki. A Mazsihisz elnöke egyben arra emlékeztetett, hogy az adományozás fontossága a Tórában is több helyen szerepel. De remek példa az adományozásra a Dohány utcai zsinagóga, amelyet adományokból építettek fel annak idején. Ez akkoriban nem számított valami különleges cselekménynek, mivel ez volt általános finanszírozási forma.

A holokauszt előtti zsidó közösségek az általuk hátrahagyott kulturális örökséget kizárólag adományokból hozták létre, a Cödoko és a Mazsihisz új fejlesztése pedig ennek a gazdag örökségnek a virtuális térben történő bemutatását is céljául tűzte ki. Az adományozás mellett a kultúrkincsek bemutatása, illetve egy tudástár létrehozása is a projekt része.

Az előbbihez tartozik, hogy 3D-s technológia segítségével virtuális sétákat tehetünk hazai zsinagógákban. Első körben öt zsinagóga épülete került fel az oldalra. Bejárhatjuk a budapesti Hősök templomát, a makói ortodox zsinagógát, a nagykanizsai neológ zsinagógát, a soproni középkori Ó-zsinagógát és a szegedi új zsinagógát. Január végére pedig a miskolci, a komáromi, illetve a két bonyhádi, a neológ és az ortodox zsinagóga is felkerül az oldalra.

A nagykanizsai neológ zsinagóga

Utóbbiakkal kapcsolatban Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója elmondta, hogy azért esett ezekre az épületekre a választás, mert lényegesnek gondolták, hogy a romos zsinagógákat is bemutassák. Azt is fontos látni ugyanis, hogy a zsidó örökség nem minden eleme van felújítva.

Toronyi Zsuzsanna arról is beszélt, hogy Magyarországon a holokauszt előtt 600 olyan zsidó közösség élt, amely zsinagógával is rendelkezett. Ezek közül csak kevés maradt meg, ezek örökségét szeretnék a mostani projekt keretében bemutatni. Az elsők között igyekeztek olyan zsinagógákat választani, amelyek egyrészt az ország különböző pontjain találhatók, másrészt rendelkezésre állnak hozzájuk tárgyi anyagok, amiket oktatási célokra is be lehet mutatni.

A minden részletükben befotózott zsinagógákban a Google térképéhez hasonló módon lehet navigálni. A virtuális séta során különféle információs pontokba botlunk, amikre rákattintva további magyarázatokat kaphatunk a látottakról vagy az adott zsidó közösség történetéről. A szegedi új zsinagógában járva például egy Nézz fel a kupolára! felhívás figyelmezteti a látogatót, hogy nem érdemes kihagyni ezt a látványosságot.

A szegedi új zsinagóga kupolája

A most bemutatott felület ennél lényegesen több információt nyújt a magyarországi zsidóságról, ha a Tudástár elnevezésű fülre kattint a látogató. Itt különféle témákban lehet keresgélni, legyen az történelem, judaizmus, holokauszt vagy együttélés kategóriában. A kiválasztott témákra kattintva a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár különböző oktatási felületeire és adatbázisaira kalauzol el a rendszer, ahol a szöveges magyarázatok mellett fotók, videók, táblázatok és grafikonok segítségével kaphatunk teljes képet a hazai zsidóság gazdag múltjáról.

Horváth József szerint a végső cél akár a végtelen is lehetne, de egyelőre annyira volt elég a forrásuk, ami most elkészült. A projekt közel 20 millió forintba került, amely 60 százalékát a Bethlen Gábor Alapkezelő pályázati támogatásából, 30 százalékát a Zsidó Világszövetség, 10 százalékát pedig a Mazsihisz támogatásából fedezett a Cödoko Alapítvány.

Amennyiben sikerülne további forrást bevonni a projektbe, akkor akár az egész Kárpát-medence zsidóságának a múltja bemutatható lehetne az oldalon. Ez azonban még a jövő zenéje. A szükséges támogatások összegyűjtéséhez mindenesetre már megvan a megfelelő felület.

Kapcsolódó cikkek

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.2 nap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.4 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »