A betérések befagyasztásával tiltakozik a reformok ellen az izraeli főrabbi

David Lau szerint a zsidó nép kettészakadását fogja eredményezni, ha a betérések feletti kontroll kikerülne az ortodox főrabbinátus felügyelete alól.

David Lau, Izrael askenázi főrabbija kedden közölte Naftali Benet miniszterelnökkel, hogy a jövőben nem fogja jóvá hagyni a zsidó vallásra való betéréseket, egészen addig, amíg a kormány nem áll el a betérési folyamat megkönnyítését célzó terveitől, közölte a Times of Israel.

David Lau, Izrael askenázi főrabbija

Matan Kahana vallásügyi miniszter törvényjavaslata lehetővé tenné a főrabbinátuson kívüli betéréseket, és felhatalmazná az önkormányzatokon belül működő rabbikat, hogy felügyeljék a folyamatot.

Jelenleg minden betéréshez Lau engedélyére van szükség az országban. A betérések engedélyezésének leállítása leginkább a lakosság két jelentős szegmensét, az Etiópiából és a volt Szovjetunióból érkező alijázókat (bevándorlókat) érintené. E két csoport egyes tagjainak ugyanis ortodox betérésre van szükségük ahhoz, hogy Izraelben zsidónak ismerjék el őket.

Lau úgy látja, hogy Kahana tervezete a zsidó nép kettészakadását fogja eredményezni. Egy ilyen megosztottság a főrabbi szerint helyrehozhatatlan lesz, és a jövőben bizonytalanságot fog okozni azzal kapcsolatban, hogy ki kivel házasodhat, ha a zsidó státusz kétséges lesz.

Zsidónak számít-e a petesejt?

Kahana a Twitteren közzétett nyilatkozatában fájdalmasnak nevezte Lau lépését, és arra figyelmeztetett, hogy az hatással lesz többek között az etiópiai bevándorlókra, az izraeli hadsereg azon katonáira, akik betérési folyamaton mennek keresztül, és több ezer más, betérni szándékozó emberre.

A miniszter a Times of Israelnek adott korábbi interjúban arról beszélt, hogy azok az alijázók (Izraelbe kivándoroltak), akiknek a betérését a főrabbinátus nem ismeri el, nem köthetnek házasságot Izraelben, mivel a rabbinátus felügyeli a házasságkötéseket is. Az Izraelben végrehajtott reform és konzervatív betéréseket pedig évek óta nem ismerik el.

Az Izraelben történő reform betérések is számítanak ezentúl az állampolgárság megadásakor

Még több Kibic

A miniszterelnök saját szabadságát védve folytatja a túszok szabadságának elrablását

2025.04.14.1 hét ago
Háromszáz izraeli író, költő és irodalmi személyiség írta alá azt a petíciót, amelyben felszólítják Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, Jiszráel Kac védelmi minisztert, az izraeli kormányt, a kneszet tagjait és az izraeli hadsereg vezérkarát, hogy vessenek véget a háborúnak, és hozzák haza a túszokat.

Minden egyes újabb nap veszélybe sodorja a túszok életét

2025.04.10.2 hét ago
Az izraeli légierő csaknem ezer tartalékos katonája a túszok hazahozatalát és a háború lezárását követeli egy csütörtökön az izraeli médiában megjelentetett, a kormányhoz címzett nyílt levélben.

Letépték és a Dunába dobták a Lánchídra kihelyezett izraeli zászlókat

2025.04.06.3 hét ago
A rendőrség két francia állampolgárságú férfit vett őrizetbe az esettel kapcsolatban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »