81 éve, 1940. december 20-án jelent meg az Amerika Kapitány képregénysorozat első száma. Alkotója, a „képregény atyjaként” is emlegetett Jack Kirby, az X-Men, a Hulk, a Fantasztikus Négyes és a Thor társszerzője is volt.
Jacob Kurtzberg néven született New Yorkban, egy osztrák zsidó bevándorló családban 1917. augusztus 28-án. Apja szabó volt, aki New York-i ruhagyárakban talált állást, de fizetéséből csak szűkösen tudtak megélni, ezért Kirby már kiskorától próbált pénzt keresni: dolgozott újságkihordóként, kifutófiúként, festőként.
Kirby sokáig kilincselt, hogy rajzait politikai és irodalmi újságoknak adhassa el, végül aztán karikaturistának állt. A rajzasztalnál kötött barátságot a grafikus-újságíró Joe Simonnal, akivel közösen később képregények, történetek és hősök százait alkották meg.
A párost 1939-ben alkalmazta a gyorsan népszerűvé vált képregény műfajában kísérletező Timely Comics (a későbbi Marvel) kiadó vezetője, Martin Goodman, s ők néhány hónap alatt megalkották minden idők egyik legsikeresebb képregényét, a Captain America sorozatot. Akkoriban már nyilvánvalónak tűnt, hogy az Egyesült Államok hamarosan belép a második világháborúba, ezért úgy döntöttek: a cselszövő Adolf Hitler lesz.
Az 1940. december 20-án megjelent első szám borítóján a kék-fehér-vörös egyenruhát viselő Amerika Kapitány volt látható, amint egy jól irányzott pofonnal tiszteli meg a náci Führert – a provokatív, reklámfogásnak is kiváló borítóval Kirby teremtménye a hősiesség és hazafiság megtestesítője lett, a füzetből egymillió példány kelt el.
A rajzoló 1942-ben megnősült, nevét ekkor változtatta hivatalosan is Jack Kirbyre, házasságából négy gyermek született.
A háború után megcsappant az érdeklődés a szuperhősök iránt, ekkor az útkeresés évei következtek. Kirby saját kiadót alapított, ami tönkrement, majd egy rövid időre leszerződött a DC Comics-hoz, majd visszatért a Marvelhez. A Marvel élén álló Goodman összehozta Kirby-t a képregényrészleget vezető Stan Lee-vel.
Ötleteik és karaktereik révén következett el a Marvel újabb aranykora a Fantasztikus Négyessel és a később hozzájuk társult Ezüst Utazóval: Kirbyék a képregények történetében először állítottak egyetlen hős helyett egy egész csapatot a középpontba.
Majd következett az X-Men, Thor, Hulk és a Vasember figurája. A Twentieth Century Fox filmvállalat több Marvel karakterből már ekkor rajzfilmsorozatot készített, de a szuperhősök a mozikba csak a 20. század végén jutottak el.