A Fox News eltávolítja a Soros Györgyöt bábmesterként ábrázoló rajzfilmet

A Rágalmazás-ellenes Liga tett panaszt az ügyben.

A Fox News eltávolította a közösségi médiából azt a rajzfilmet, amely Soros Györgyöt bábmesterként ábrázolja, miután a Rágalmazás-ellenes Liga kijelentette, antiszemita toposzokat használ a konzervatív híróriás.

„Régi antiszemita toposzokat idéz meg a zsidó hatalomról, ha egy zsidó egyént bábmesterként ábrázolnak, aki rosszindulatú nemzeti eseményeket manipulál. Mindez pedig hozzájárul az antiszemitizmus erősítéséhez” – írta az ADL szerdai Twitter-üzenetében.

Az AF Branco által készített karikatúra Sorost, a holokauszt túlélőjét és milliárdost úgy ábrázolja, mint aki egy demokrata körzeti ügyészt manipulál, azzal, hogy egy „ne pénzeld a rendőrséget” feliratú táblát tart a kezében, egy demokrata főügyésznek pedig egy „nincs óvadék.” írást mutat.

A Fox a nap folyamán eltávolította a rajzfilmet tartalmazó Facebook- és Instagram-bejegyzéseket, írja a jta.org.

Soros az elmúlt években többször volt antiszemita összeesküvéselméletek középpontjában többek között Magyarországon is, de Izraelben is rossz szemmel nézi a politika gyakran palesztinpárti tevékenységét.

Még több Kibic

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.16 óra ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

A hulca avató szertartás, ahol egy fehér cipőfűzővel erősítik meg a köteléket a szervezettel

2025.05.19.1 nap ago
Mindenki jobban meg tudja ismerni társait és önmagát a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjaival.

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.6 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »