Kétezer éves zsinagóga változtatja meg az egykori zsidó vallási életről alkotott korábbi elképzeléseket

A kétezer éves zsinagóga romjaira a Kineret partjánál találtak rá az izraeli régészek.

Kétezer éves zsinagóga romját találták meg Migdálban, Észak-Izrael Galilea nevű részén a Kineret, vagyis Genezáreti-tó partjánál. Ez a második, ugyanabból az időszakból származó zsinagóga ezen a településen, amely Josephus Flavius főhadiszállása volt a rómaiak elleni lázadás idején (Kr. u. 66-70) az észak-izraeli harcokban.

A jeruzsálemi Szentélyről készült makett az Izrael Múzeumban (Fotó: Ariely / Wikimedia Commons)

Első alkalommal találtak egyazon településen két zsinagógát, melyeket akkor építettek, amikor még állt a jeruzsálemi Szentély. A kutatók úgy vélik, hogy a felfedezés megváltoztatja az egykori zsidó vallási életről alkotott korábbi elképzeléseiket.

„A régészek eddig azt feltételezték, hogy amíg a Szentély állt, nem volt komoly szükség zsinagógákra. Az istentisztelet központi szerepét Jeruzsálem töltötte be, ezért eddig úgy magyarázták, hogy a településeken nem volt szükség sok zsinagógára” – közölte Adi Erlich professzor, a Haifai Egyetem kutatója.

„A második zsinagóga feltárása rávilágít a galileai zsidók társadalmi és vallási életére ebben az időszakban, és jelzi, hogy szükségük volt egy különleges helyiség kialakítására a Tóra-tanulmányozás és -olvasás, valamint a társasági összejövetelek számára”

– tette hozzá Dina Avsalom Goreni, a Haifai Egyetem munkatársa, az ásatások társvezetője.

Az épület maradványainál cserép gyertyatartókat, öntőformában készült üvegtálakat, pénzérméket és a rituális tisztálkodást szolgáló kőedényeket is találtak, melyek a szakemberek szerint a migdáli zsidók Jeruzsálemmel és a Szentéllyel ápolt kapcsolatáról tanúskodnak.

Menórával díszített kő az első zsinagógából, amelyet Migdálban fedeztek fel 2009-ben (Fotó: Hanay / Wikimedia Commons)

A széles, négyzetalakú bazalt- és mészkőből épült házban egy központi csarnok és két további helyiség található. A középső terem falait fehér és színes vakolattal borították, és a falak mellett szintén vakolt kőpadok álltak. A valószínűleg fából és agyagból készült mennyezetet hat oszlop támasztotta alá, amelyek közül kettőnek a kőalapja megmaradt. Az építmény déli oldalán egy kisebb helyiségben egy vakolt kőpolcot találtak, amely a Tóra-tekercsek tárolását szolgálhatta.

A Kineret északnyugat partvidékén található Migdal jelentős zsidó város volt 2000 évvel ezelőtt, a keresztény források is említik, mint Mária Magdolna szülőhelyét. A másik, a település keleti részén lévő zsinagógát több mint egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel. Annak közepén egy faragott követ találtak, melybe hétágú gyertyatartót mintáztak a Szentélyben akkor még meglévő menórát másolva.

Még több Kibic

Egy szippantás a jóból senkinek sem árt – Különleges purimi moziélmény a Bálint Házban

2025.03.06.2 óra ago
A szórakoztató izraeli filmhez járó ingyenes ZsiFi popcornt sem érdemes kihagyni!

Süve – Október 7. versantológia – Könyvbemutató a Rumbach zsinagógában

2025.03.05.22 óra ago
Az október 7-i terrortámadás miatt érzett döbbenet és fájdalom versekben kifejezve, amelyek révén a szépirodalmon keresztül is megismerhetővé válik Izrael történetének ez az összetett és embert próbáló időszaka.

Adrien Brody mindkét Oscar-díját egy holokauszt-túlélő megformálásért kapta meg

2025.03.03.3 nap ago
Brody A brutalista című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »