Először fognak megemlékezni a holokauszt nemzetközi emléknapjáról Azerbajdzsánban

Azerbajdzsán január 27-én első alkalommal fog megemlékezni a holokauszt nemzetközi napjáról, és ezzel egyike lesz azon kevés muszlim többségű országnak, ahol megemlékezést tartanak ezen a napon.

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója. A legtöbb muszlim országban nem emlékeznek meg erről a napról, Azerbajdzsánban viszont ez most változni látszik.

Az az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor (Fotó: Fortepan / Lili Jacob)

Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök a hónap elején találkozott ugyanis Marc Schneier rabbival, aki a zsidó-muszlim kapcsolatok régi szószólójának számít. Alijev ezen a találkozón jelentette be a megemlékezésről szóló döntést, és egyúttal kötelezettséget vállalt egy zsidó iskola finanszírozására Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban.

Schneier elmondta, hogy találkozójuk során ő kérte Alijevet erre a lépésre, és az elnök készségesen beleegyezett. Alijev azt is közölte a rabbival, hogy utasítani fogja a külügyminisztériumát, hogy egyeztessen Izrael azerbajdzsáni nagykövetével a holokauszt emléknapi megemlékezések megtervezésében.

Schneier szerint ez egy újabb lépés Aliev „páratlan szolidaritásában és elkötelezettségében az őshonos zsidó közösség, a világ zsidósága és Izrael Állam iránt”.

Alijev emellett kötelezettséget vállalt arra, hogy finanszírozza a Bakuban egyre növekvő Chábád közösség iskoláját. Az azeri elnök megkérte az ottani rabbit, hogy tájékoztassa őt, ha az iskola a jövőben bármilyen pénzügyi nehézségbe kerülne, akkor vállalja, hogy az esetleges hiányt is finanszírozza. (Jpost)

Egyedülálló múzeum őrzi a hegyi zsidók történetét

Még több Kibic

JCamp: munka, pihenés és szórakozás

2025.02.17.20 óra ago
Elindult a regisztráció a Bálint Ház tavaszi táborába Szarvason azoknak, akik nem bírják ki nyárig.

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.5 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.6 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »