A filozófus szerint rajtunk múlik, hogyan reagálunk az élet fenyegetéseire, és ezt a nagymamája sorsa bizonyította a számára.
Facebook bejegyzésben emlékezett meg Yuval Noah Harrari nagymamájáról, aki december 1-én lett 100 éves.
“Fanny nagymamám ma 100 éves. Ő egy élő történelem.
A németországi Halberstadtban született 1921. december 1-jén. Káoszba született. Németország még mindig az első világháború és a spanyolnátha-járvány traumáiból próbált kilábalni. Fanny maga is hontalan volt. Szülei egy évvel korábban, a lengyel-szovjet háború miatt menekültek Németországba Lengyelországból. Elvesztették lengyel állampolgárságukat, és soha nem kaptak német állampolgárságot.
Amikor Fanny 2 éves volt, 1923-ban Németországot megrázta a Ruhr-válság és a hiperinfláció. Egy vekni kenyér milliárd márkába került, az emberek elvesztették megtakarításaikat, és a forrásponton volt a politikai hangulat.
Amikor Fanny 7 éves volt, 1929-ben, a tőzsdék világszerte összeomlottak, ami a nagy gazdasági világválsághoz és a német társadalom összeomlásához vezetett.
Amikor 11 éves volt, a nácik kerültek hatalomra. A családi történet szerint egy napon Fannyt és nővérét, Hedyt náci gengszterek üldözték késsel hadonászva, és azt kiabálták, hogy „mocskos zsidók!”. Az apja azt mondta: „Ez egy átmeneti helyzet. El fog múlni”. Az anyja azt mondta: „El kell mennünk. Most”. Az anyja győzött, és ismét menekültek lettek, és Palesztinába mentek. Nem sok nyugalmat találtak ott sem.
Amikor Fanny 14 éves volt, az 1936-39-es arab lázadás kirobbant Palesztinában, és új szülővárosuk, Jeruzsálem konfliktusövezetté vált.
Amikor 17 éves volt, kitört a második világháború. Szinte az összes családját és barátait, akik Lengyelországban és Németországban maradtak, meggyilkolták a holokauszt során. A világ, ahonnan Fanny jött, megszűnt létezni. Eközben férje, Bruno évekig távol volt otthonától, és a brit hadseregben szolgált Észak-Afrikában és Európában.
Alig ért véget a második világháború, elkezdődött az izraeli függetlenségi háború, éppen akkor, amikor Fanny betöltötte a 27. életévét. Jeruzsálem zsidó negyedei hónapokig ostrom alatt álltak, kevés élelem és víz volt. Ennek ellenére Fanny minden nap elment dolgozni, nem törődve az ágyúzással és mesterlövészekkel. Egy másik családi történet arról szól, hogy újszülött kislánya vagyis az én édesanyám, ágyát az ablak alá helyezte, hogy a mesterlövészek lövedékei felette süvítsenek el.
Fanny 30 éves kora előtt annyi kollektív és személyes traumán ment keresztül, katasztrófától katasztrófáig menekülve, hogy azt hihetnénk, keserű, ijedt és dühös emberré vált, aki mindig a legrosszabbra számít, és foggal-körömmel küzd minden apróságért. De semmi sem állhat távolabb az igazságtól. A nagymamám az egyik legegyüttérzőbb és legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Sosem láttam vagy hallottam, hogy bárkinek is ártott volna. Mindig optimista volt, mindenkiben és mindenben a jót látta. Mindig hajlandó volt félretenni a véleményét és a saját vágyait, és megosztani másokkal azt, amije van. Szinte egész életét azzal töltötte, hogy nagylelkűen gondoskodott másokról – többek között rólam is. A Héber Egyetemen végzett BA és MA tanulmányaim alatt vele laktam a lakásában, és nagy örömmel segített, amiben csak tudott, a vacsorakészítéstől egészen a fiatalkori furcsaságaim és vétkeim nyugodt elviseléséig. Miután a hatvanas éveiben nyugdíjba vonult, 90 éves koráig önkéntesként dolgozott egy kórházban.
Fanny még ma, 100 évesen, az idős kor minden nehézségével együtt sem panaszkodik soha semmire, soha nem követel semmit, és mindig mosolyogva tekint előre.
Gyakran írom, hogy amikor mi, emberek fenyegetéssel nézünk szembe – legyen az világjárvány, háború vagy ökológiai válság –, akkor dönthetünk arról, hogyan reagálunk. Reagálhatunk gyűlölettel és kapzsisággal, de reagálhatunk együttérzéssel és nagylelkűséggel is. A nagymamám megtanított arra, hogy ez lehetséges.
Boldog születésnapot Fanny!”
