Izraeli gyógyszeripari vezető nyerte el 2021-ben az EU Női Innovátorok Díját

Az EU szerint a díj célja, hogy felhívja a figyelmet „az újítások mögött álló női vállalkozók kimagasló teljesítményére”.

Az EU Női Innovátorok Díját évente három olyan női vállalkozóknak ítélnek oda, akik sikeres vállalatot alapítottak és innovációt vittek a piacra. A díjazottakat ezen a héten hirdette ki az Európai Bizottság.

2021-ben Dr. Daphne Haim-Langford, az izraeli Tarsier Pharma gyógyszergyár alapítója és vezérigazgatója is elnyerte az elismerést. 2016-ban alapított cége autoimmun gyulladásos szembetegségek kezelését fejleszti.

A díj 100 000 eurós pénzjutalommal jár. Haim-Langford mellett a holland Merel Boers, a NICO-LAB nevű sürgősségi ellátást segítő technológiai vállalat társalapítója és vezérigazgatója, valamint a dán Mathilde Jakobsen, a Fresh.Land digitális platform társalapítója és vezérigazgatója kapott elismerést, írja a The Times of Israel.

Dr. Daphne Haim-Langford

A közlemény szerint az éves díjat először 2011-ben adták ki, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet „az újítások mögött álló női vállalkozók kimagasló teljesítményére”. Az elismerést az EU-n kívül a Horizont Európához csatlakozott országokból, többek között Izraelből, Albániából, Moldovából, Törökországból, Ukrajnából és Marokkóból, származó vállalkozóknak ítélik oda.

A Horizont Európa az EU kulcsfontosságú kutatási és innovációs finanszírozási programja, több mint 100 milliárd dolláros költségvetéssel. A Tarsier Pharma támogatást kapott a programból.

Haim-Langford több mint 20 éve dolgozik az orvosbiológiai iparban különböző beosztásokban. Befektetőként orvostechnológiai és biotechnológiai cégekben tevékenykedett, és számos cég igazgatótanácsában dolgozott. Társalapítója az Israeli Biomimicry Organisationnak, egy non-profit szervezetnek, amely a természetet mint innovációs forrást népszerűsíti.

„Ez egy különleges pillanat a számomra” – mondta Haim-Langford a cég közleményében. „A női innovátorok bátorítása fontos globális küldetés, amelyet egész karrierem során igyekszem megvalósítani. Úgy gondolom, hogy női vezetőként a mi felelősségünk, hogy minél több nő kövessen minket, és lehetőséget kell teremtenünk és támogatnunk kell ezen a téren a következő generációkat.”

Még több Kibic

A miniszterelnök saját szabadságát védve folytatja a túszok szabadságának elrablását

2025.04.14.3 nap ago
Háromszáz izraeli író, költő és irodalmi személyiség írta alá azt a petíciót, amelyben felszólítják Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, Jiszráel Kac védelmi minisztert, az izraeli kormányt, a kneszet tagjait és az izraeli hadsereg vezérkarát, hogy vessenek véget a háborúnak, és hozzák haza a túszokat.

Minden egyes újabb nap veszélybe sodorja a túszok életét

2025.04.10.1 hét ago
Az izraeli légierő csaknem ezer tartalékos katonája a túszok hazahozatalát és a háború lezárását követeli egy csütörtökön az izraeli médiában megjelentetett, a kormányhoz címzett nyílt levélben.

Letépték és a Dunába dobták a Lánchídra kihelyezett izraeli zászlókat

2025.04.06.2 hét ago
A rendőrség két francia állampolgárságú férfit vett őrizetbe az esettel kapcsolatban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »