Zajlik az élet a miskolci hitközségben a jobb sorsa érdemes zsinagóga árnyékában

Deutsch Miklósnak, a Miskolci Zsidó Hitközség elnökének nagy álma, hogy megújulni lássa a város közel 160 éves zsinagógáját, amely jelenleg nincs használható állapotban. Attól függetlenül, hogy ez az álom megvalósul-e, vagy sem, a közösséget működtetnie kell tovább.

Nagy a nyüzsgés a Miskolci Zsidó Hitközség udvarán a ködös novemberi szerda délelőtt, többen ebédért jöttek, vagy ügyeket intézni, Markovics Zsolt főrabbi éppen telefonon invitál vendégeket a hitközség által szervezett jótékonysági koncertre. Ketten Kárpátaljáról érkeztek, az idősebbik közülük innen származik, és a születési anyakönyvi kivonatát szeretné megkapni a hitközségtől. Deutsch Miklós elnök a közeli irodákhoz irányítja őket, miközben bekísér a zsinagóga épületébe.

A jobb sorsra érdemes zsinagóga

Nem sokkal előttem Varga Judit igazságügyi miniszter látogatott el ide, és valószínűleg ő is ugyanúgy meglepődhetett, amikor belépett a közel 160 éves zsinagógába. Bár a tóraszekrény feletti kerek üvegablak csodás fényei először csalóka benyomást keltenek, jobban körülnézve lehangoló látványt nyújt az épület állapota. A két oldalt egymásra felhalmozott padok, a megkopott mennyezeti festmények, a málladozó vakolat, a hiányos padló vagy az ajtó gyanánt használt OSB lapok egyike sem arra utalna, hogy a térség legnagyobb zsinagógájában járunk, amelyet ugyanaz a Ludwig Förster tervezett, aki a Dohány utcai zsinagógát is megálmodta. „Itt volt a bár micvám, akkor még a kétszintes női karzat is roskadásig tele volt” – mutat körbe Deutsch Miklós, miközben nagyon sóhajtva megjegyzi:

„Ez az én legnagyobb szívfájdalmam!”.

Az éppen ködbe burkolódzó Kazinczy utcai zsinagóga fénykorában 5-600 ember imádkozott odabent, olyan is előfordult, hogy a női karzaton helyet foglaló édesanyjára közel egy órát kellett várniuk odalent, olyan sokáig tartott lejutni az emeletről a nagy tömeg miatt. Az épület állapota folyamatosan romlott, de még így is sokáig használatban volt a zsinagóga. 2013-ban aztán be kellett zárni, mivel addigra a tetőszerkezet és a tetőt tartó oszlopok meggyengülése miatt balesetveszélyessé vált. Négy évvel később ugyan megkezdődtek a munkálatok az épület rendbetételére, de a tetőszerkezet megújítását követően leállt a beruházás.

Deutsch Miklós szerint a teljes megújuláshoz legalább négymilliárd forintra lenne szükség, a hitközségnek azonban nem áll a rendelkezésére ilyen nagyságrendű forrás. Jelenleg az elnök nem is lát esélyt a felújításhoz szükséges összeg előteremtésére.

A felújításhoz készültek tervek, ezek le vannak adva az illetékes minisztériumban, de még a megyei görög-katolikus, református és katolikus egyházi vezetők is hiába a lobbiztak a kormánynál a zsinagóga rendbe tételének ügyében, azt a választ kapták Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős tárca nélküli minisztertől, hogy jelenleg nincs erre keret. A hitközség elnöke mindezek ellenére sem hajlandó belenyugodni a helyzetbe, és elmondása szerint mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a felújítsák zsinagógát.

Régi idők Miskolca

Deutsch Miklós 1959 óta él Miskolcon, itt töltötte az egész gyerekkorát, mutat a zsinagóga udvarára, amelyet a hitközség épületei vesznek körül. Idén május óta tölti be a Miskolci Zsidó Hitközség elnöki tisztségét, miután az előző elnök zsidósága megkérdőjeleződött, azelőtt hosszú éveken át volt vezetőségi tag. Az elnökséget 2023-ig vállalta el, akkora már bőven 70-en felett lesz, hadd jöjjenek a fiatalok, mondja.

Már amennyi fiatal még található a jelenleg olyan 180-220 fős miskolci zsidó közösségen belül. Többségük már elköltözött, sokan külföldre mentek, és ezen a vegyes házasságok emelkedő száma sem segít, osztja meg véleményét a hitközség elnöke, aki szerint „nagyon nehéz a helyzet”. Már az is óriási dolognak számít, hogy a hétfő és csütörtök reggeli imákhoz 10-15 embert elő tudnak teremtetni.

A miskolci közösségnek 17 holokauszt-túlélője van, de a hitközség regionális központ jellege miatt több túlélő is ellátogat ide leginkább kárpótlási ügyek kapcsán. Nemrég például érkezett egy 94 éves bácsi az Ózd mellett lévő Hangonyról a kárpótlás miatt. Előtte sosem találkoztak vele, teljesen asszimilálódott a helyi közösségbe. Megkérdezték tőle, hogy tud-e imádkozni, és a kezébe adtak egy imakönyvet. Úgy davenolt, mint ma már kevesen, bár a bácsi szerint sokat felejtett, ugyanis 1946-tól nem volt a kezében imakönyv, meséli az elnök.

Az ő fiatal korában azért minden teljesen másképpen volt, akkoriban a gyerekek együtt jártak iskolába, aztán ide jöttek játszani, és a héderbe tanulni. Itt éltek, mindenki járt zsinagógába, minden fiú volt bár micvá, és el sem lehetett képzelni, hogy valaki sabeszkor felszáll a villamosra. Ma már azért is megsértődnek, ha megkérik, ne a zsinagóga udvarán gyújtsanak rá szombaton.

Azokban az időkben csak kósert ettek, a nagybátyja volt a helyi a kóser kisbolt vezetője. „Hatalmas pofont kaptam tőle, amikor megtudta, hogy a tapolcai strandon lángost ettem” – emlékszik vissza. Most már nincs és nem is lehet ilyen, vidéken ugyanis horror áron lehet csak kóser élelmiszerekhez hozzájutni: „Miskolcon legyen valaki kóser!” Már, ha tud, persze.

Megújult közösségi terek

Az istentiszteletek a nemrég megújult kis imateremben zajlanak. Húsz éve még reggel és este is volt minden nap minjen. Ma már a péntek este és szombat reggelen kívül csak hétfőn és csütörtökön reggel, a Tóra-olvasáshoz jönnek össze legalább tízen a hitközség férfi tagjai közül. Az imatermen kívül a közösségi helyiségek is megújultak, és ha nem lenne járvány, a népkonyhára érkezők itt kellemes körülmények között fogyaszthatnák el az ebédjüket. Deutsch Miklós úgy véli, a közös étkezéseknek fontos szerepe van egy közösség életében. „Legyünk együtt, beszélgessünk” – mondja.

Az imateremet, egy nagy étkezőt és egy kóser konyhát is magában foglaló közösségi terekkel együtt egy új kiállítás is megnyílt a hitközségen a Mazsihisz Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon elnevezésű projektje keretében. A cél a régióba érkező vallásos zarándokok számára turistaközpontokat létrehozni, ehhez azonban Deutsch Miklós szerint szükséges volna a zsinagógát is felújítani, illetve szeretnének egy mikvét is létrehozni a hitközség területén. A zarándokok számára ez az egyik legfontosabb létesítmény, és legközelebb csak Bodrogkeresztúron van ilyen. A mikvéhez szükséges természetes vízforrást a hitközség udvarán található kút biztosítaná.

Az új kiállítást nem a hitközség, hanem a Mazsihisz üzemelteti. Láthatók itt kegytárgyak: talit, imakönyv és tóratekercs, de bemutatják a hagyományos vallásos zsidó viseletet, illetve a miskolci zsidóság múltját is. Deutsch Miklós már tárgyalt más egyházak vezetőivel arról, hogy az általuk fenntartott iskolák tanulói ellátogassanak ide, és tanuljanak a zsidóságról, a szokásokról, a történelemről és az előítéletekről. Ezzel is csökkentenék az antiszemitizmust.

„A diákok látnák, hogy nem ördögtől való egy zsidóval szóba állni”

– magyarázza az elnök a kiállításban rejlő lehetőségeket.

Az antiszemitizmus létező jelenség ugyan, de nem tapasztalnak többet, mint máshol, napi szinten nem érzékelhető. Deutsch Miklós harminc éve vezet egy éttermet a városban, antiszemita megnyilvánulásokkal csak minimális mennyiségben találkozott. „Miskolcon mindenki tudja, hogy ki vagyok, és nyugodtan megyek végig az utcán” – jelenti ki.

Fontos a jó kapcsolatok ápolása

A helyi önkormányzattal és a megyei közgyűléssel is jó kapcsolatot ápol a hitközség, pont most szerveztek egy jótékonysági koncertet a Budapest Klezmer Band fellépésével a helyi Művészetek Házában. A teljes bevételt a a megyei központi kórháznak adományozzák. Pártpolitikával nem foglalkoznak, de az egyházakkal szintén jó a kapcsolatuk. Negyedévente van egyházi kerekasztal, aminek egyszer már a zsidó hitközség is helyt adott.

Miközben mi a szépen felújított közösségi helyiségben beszélgetünk, az utca másik oldalán, a zsinagógával szemközti épületben éppen az EMIH új miskolci központján dolgoznak a munkások. Deutsch Miklós szerint a helyi chabados rabbival, Jehosua Fuchsal jó a kapcsolatuk. Ő is volt már nála, és Fuchs rabbi is többször ellátogatott hozzájuk.

Kora délutánra a köd is felszállt, a hitközség munkatársai is elindulnak dolgukra, mögöttük szép sorban záródik be az udvar automatizált kapuja. „Mi az ebéd?” – érdeklődik Deutsch Miklós az egyik távozó férfitől, aki mosolyogva válaszolja, hogy fogalma sincs, majd otthon kiderül. Miközben a jó időt kihasználva még lövök pár képet a zsinagóga kissé megkopott homlokzatáról, az utolsó járművek is kigördülnek a kapun, én pedig ott maradok egyedül az udvaron bezárva. Szerencsére nem sokára valaki távolról kiszabadít, így én is indulhatok hazafelé a kellemes őszi napsütésben.