Virtuálisan is bejárható a debreceni zsidó temető

Honlap és mobilapplikáció készült a debreceni zsidó temetőről az Őrváros Közalapítvány, az Életminőség Alapítvány és a Debreceni Zsidó Hitközség együttműködésének eredményeként.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere a kulturális innováció, a felekezeti és városi együttműködés, illetve a kegyeletpolitika újabb állomásaként értékelte az egységes, szakmailag ellenőrzött temetői adatbázis és a térinformatika publikációjaként létrejött fejlesztést.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke azt mondta, a zsidó vallásban, a zsidó emberek életében fontos szerepet tölt be a temető. A debreceni zsidó temető zarándokhely is, amelyet ezentúl a világ bármely pontjáról bejárhatnak az applikáció letöltésével az érdeklődők.

Mazsu János, a program szakmai vezetője hozzátette: 6-7 éves munka eredményeként készült el a térinformatikai adatbázis, amely immár elérhető az interneten. Az applikáció letöltése után nevekre is rá lehet keresni, de virtuálisan is bejárható a Monostorpályi úti temető. A szakember felidézte, hogy 1840-ben kaptak a zsidók letelepedési engedélyt Debrecenben, és 1841-ben temettek először a sírkertbe.

A feltáró munkák során nyolcezer sírt azonosítottak, felkutatva a sírban fekvők adatait is. Mintegy háromszáz olyan sír van a temetőben, amely mára annyira megrongálódott, hogy azonosítása nem lehetséges, vagy hosszú, más típusú kutatással lehet esetleg eredményes – tette hozzá.

Az applikációban külön lehet keresni a temetőben nyugvó rabbikra, Debrecen közéletének egykori kiemelkedő zsidó tagjaira, a különféle háborúkban hősi halált halt zsidó katonákra és a holokauszt áldozataira – sorolta Mazsu János.

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.5 nap ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.6 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »