Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek az első világháború zsidó hőseire

Az eseményre a nagy háborút lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának évfordulóján került sor a szegedi régi zsinagóga udvarán.

Katonai tiszteletadás nyitotta és zárta a november 11-i, koszorúzással egybekötött megemlékezést a szegedi régi zsinagóga udvarán, az első világháborúban elesett zsidó katonák emléktáblájánál, számolt be a delmagyar.hu. A tiszteletadás után kétperces néma főhajtás következett az áldozatok tiszteletére, majd Kendrusz Attila, a Szegedi Zsidó Hitközség vallási vezetője mondott emlékező beszédet.

 

„Akikre ma itt emlékezünk, azok a legnagyobb értéket adták hazájukért: a saját életüket. Nemzeti érzelemtől hajtva, félelmet nem ismerve rohantak a lövészárkokon át, hogy szolgálják hazájukat, védelmezzék bajtársaikat, szeretteiket”

idézi a lap Kendrusz Attilát, aki beszédében kijelentette, hogy az elesett katonák neve és emberfeletti áldozatuk sosem megy feledésbe.

A beszéd után a zsidó hitközség férfitagjai kaddist, gyászimát mondtak. Ezután a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Szegedi Járási hivatal, Szeged város, a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat, a Magyar Honvédség és a Szegedi Zsidó Hitközség nevében.

A zsidóság tragédiájának kezdete volt az első világháború

Még több Kibic

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.20 óra ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.23 óra ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Civilek folytatják a munkaszolgálatosok sírjainak rendbetételét a Kozma utcai izraelita temetőben

2025.07.09.2 nap ago
A cél a munkaszolgálatos sírok rendbehozatala, a feliratok olvashatóvá tétele. A csoporthoz bárki csatlakozhat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »