Megyeri A. Jonatán: Ne mentsük a menthetetlent!

A vegyesházasság, bár szomorú realitás ugyan, semmiképpen nem dicséretes vagy követendő a zsidó nép fennmaradásának szempontjából, írja Megyeri A. Jonatán véleménycikkében.

Immár második alkalommal olvasok a Kibic Magazin hasábjain írást Németh Zoltán barátom tollából a vegyesházasság „káserolása” (elnézést a képzavarért) ügyében. Az, hogy egy zsidó lap miért ad helyet olyasminek sokadik alkalommal, melyben ugyan olvasóinak jelentős része bizonyára érintett, de explicit ellentétes küldetésével, teljesen értelmezhetetlen számomra. Annál is inkább, mert ennek éppen fordítottja lenne a kisszámú hazai zsidó média feladata: a zsidó identitás erősítése, a zsidó házasság proponálása és így tovább.

Érdemes azonban szemügyre venni Németh állításait, melyek közül néhány kétségkívül hangzatos és tetszetős, bár nemcsak, hogy mindegyik szembe megy a zsidó fősodor álláspontjával, de a vegyesházasság, bár szomorú realitás ugyan, semmiképpen nem dicséretes vagy követendő a zsidó nép fennmaradásának szempontjából.

Az a zsidó akinek az anyja zsidó vagy szigorú vallásjog alapján tért be

Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a tórai időkre nyúlik vissza a zsidóság anyai származtatása. A Talmud Mózes ötödik könyvének egyik versét, miszerint: „Ne házasodjál velük össze, leányodat ne add az ő fiának és leányát ne vedd el a te fiadnak, mert eltéríti fiadat tőlem, hogy szolgálnak más isteneket, és fölgerjed az Örökkévaló haragja ellenetek és elpusztít téged hamarosan.” (5Mózes 7:3-4) minden kétséget kizáróan úgy értelmezi, hogy zsidó gyermek az, akinek édesanyja zsidó (Kidusin 68b).

Hasonló bizonyítékot találhatunk abban a Mózes harmadik könyvében olvasható történetben, mely szerint Mózes, Isten parancsára megbüntet egy zsidó anyától, ám egyiptomi apától származó Istenkáromlót, aki más zsidókkal „civakodott a táborban” (3Mózes 24:10), márpedig a „táborban” csak zsidó származásúak maradhattak.

Később, a Tóra után, ám bibliai időkben még a fentieknél is egyértelműbb bizonyítékot találunk arra, hogy a zsidóság anyai ágon öröklődik.

Miután Ezra vezetésével néhány tízezer zsidó visszatér a Szentföldre és hozzákezd a második Szentély, és ezzel a második népszövetség megalapozásához döbbenten tapasztalja, hogy míg a zsidó nép döntő többsége Babilóniában volt száműzetésben, a Szentföldön élő maroknyi zsidó közösségben elterjedt a vegyesházasság: „Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Schánjá, Jechiél fia, és ezt mondta Ezrának: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van reménysége Izráelnek. Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket, uramnak és azoknak a tanácsa szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni” (Ezra 10:2-3). Egyértelmű: ha a nem-zsidó nők gyermekei zsidóknak számítottak volna, ugyan miért kellene elküldeni őket?

Később, a talmudi korban egy érdekes történetet olvasunk egy bizonyos Jákov nevű zsidóról Gvurájá városából, aki körülmetélt egy olyan gyermeket, aki zsidó apától, de nem zsidó anyától származott. Jákov tettét a kor bölcsei mélyen elítélték és az illetőt kiközösítették (Jeruzsálemi Talmud 3b).

A zsidó nép nagyjai vegyesházasságból kerülnének ki?

Németh okfejtésében a vegyesházasság mellett hozott gyakori példákat említi, hogy Mózes felesége, Cipora midjánita (vagy egyes vélemények szerint kusita) volt, Eszter férje Áchásveros perzsa, Dávid király dédnagymamája Rut pedig moabita. Lám-lám, ezek a példaértékű emberek mind vegyesházasság útján érvényesültek?

Csakhogy a történetnek, mindhárom esetben van folytatása, pontosabban előzménye. Rut felvette a zsidó vallást (azaz annak rendje és módja szerint betért: „Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.”- Rut 1:16), Eszter és a nem-zsidó Áchásveros gyermeke nem veszítette el zsidó származását (az anyja zsidó ugyanis), ő az a Dáriusz (sorrendben a második), aki kihasználva a történelmi lehetőséget, engedélyt adott a zsidó népnek a Szentföldre való visszatérésre a babilóniai fogságból, Mózes házasságát pedig, mivel a Tóraadás előtt történt, amikor még nem voltak, nem is lehettek, érvényben a Tóra rendelkezései, aligha hozhatjuk példaként. (Érdekességként említem, hogy a rabbinikus hagyomány szerint Mózes egy bizonyos ponton elvált Cipórától, de mondanivalóm lényegén ez aligha változtat – lásd Rási magyarázata 3Mózes 12:1-hez, ill. Tánchumá midrás Cáv szakasz 13.)

A zsidóság nem térítő vallás

Ugyan a zsidóság legfontosabb céljának a monoteizmus terjesztését tartja, azt leginkább a fizikai világ istenivé tételében, semmint a nem-zsidók megtérítésével kívánja elérni. A zsidó vallás, talán egyedüliként a monoteista vallások közül nem hisz abban, hogy üdvözülni (bármilyen jelentést is tulajdonítson valaki ennek a fogalomnak) csak zsidóként lehet. Sőt! A Noachiták (Noé leszármazottjai, tehát az egész emberiség) hét törvényének betartásával bárki (aki nem zsidó) hasonló elbírálás alá esik, mint az a zsidó, akinek 613 parancsolat betartását írja elő a Tóra.

Isten nevének magasztolását, és ezzel a monoteista értékrend terjesztését nem azzal valósítjuk meg, hogy zsidóként nem-zsidóval házasodunk abban a reményben, hogy a zsidó értékek terjesztése ezáltal honosodik meg egy családban. A mózesi értékrendszert éppen a büszke zsidó életforma, a hagyományokhoz ragaszkodás teszi megbecsültté és tiszteletreméltóvá a nem-zsidó társadalomban.

A kivétel nem erősíti a szabályt

Gyakori érvként, így Németh írásában is felmerül azon pozitív példa általánossá tétele, miszerint igenis vannak olyan vegyesházasságban működő családok, ahol a nem-zsidó fél, sőt, ab absurdum a nem-zsidó gyermek erős zsidó identitással rendelkezik. Míg ez kétségkívül így van – jómagam is ismerek ilyen családot – az ilyen példa elenyészően ritka, nemcsak nem számottevő, de egyenesen nagyítóval keresendő.

A többség esetén ugyanis, a vegyesházasságban működő családok számára a zsidóság, a zsidó identitás, pláne a zsidó vallás gyakorlása zsákutca, a házaspár zsidó tagja játszi könnyedséggel mond le zsidó gyökereiről és válik a többségi társadalom részévé.

A hanukai gyertyatartót a karácsonyfa, a széderestét a húsvéti tojás, a pészáchi maceszt a kötözött sonka váltja fel. Sajnos erre jelentősen több példát látunk, mint a fordítottjára.

A vegyesházasság, mint spirituális holokauszt

Sok ortodox rabbi hasonlítja a vegyesházasságot a holokauszthoz, ezzel gyakran visszatetszést kiváltva. Azonban ha kifejezetten a Tóra és a hagyomány álláspontján keresztül vizsgáljuk a jelenséget, cseppet sem sántít a hasonlat. Amennyiben a holokauszt tragédiája a zsidó nép (Isten kegyelméből „csak” részleges) megszűnéséhez vezetett, aligha tagadhatjuk, hogy a vegyesházasságból (értsd nem-zsidó anyától) született gyermek nem-zsidó mivolta spirituális szempontból egyaránt a zsidó nép megszűnését eredményezi.

A Kibic Magazin által készített podcast Facebook ajánlójában, melyben mesterem, Oberlander rabbi említette a vegyesházasság és holokauszt közötti párhuzamot, olvastam egy (nem is annyira) vicces kommentet, ahol is valaki azt írta: „Én mindkettőt (ti. a holokausztot és a vegyesházasságot is) kipróbáltam és micsoda különbség…”

A szellemes (vagy inkább szomorú) komment mögött nem csak a holokauszt tragédiájára adott nemkívánatos válasz (vegyesházasság) rajzolódik ki, de a zsidó identitás teljes lebontása iránti igyekezet is.

A szerelem mindenek felett

Drámai naivitás a vegyesházasság mellett hozott érv, miszerint a fontos, hogy két ember szeresse egymást, minden más szempont, így a származás vagy közös vallás is, másodrendű.

Félreértés ne essék, nem csak azért gondolom végletesen naivnak az ilyen jellegű megközelítést, mert a házasságok döntő többségében a rózsaszín köddel tarkított szerelmes idők néhány év után „alacsonyabb hőfokon égnek”, hanem azért, mert annak, hogy a szerelem mindent legyőz drága ára van.

Hogy családunk a zsidó nép szempontjából zsákutcába kerüljön olyan áldozat, melyet sem az őseink iránti tisztelet, sem a zsidó nép hányattatott sorsközössége miatt sem hozhatunk meg.

Megvetendő tehát, ha valaki vegyesházasságban él?

Természetesen nem. Még akkor sem, ha a zsidó hagyomány szerint ez helytelen. Amennyiben a nem-zsidó házastárs is fontosnak érzi a zsidó törvények és hagyományok betartását és gyermekeiket a Tóra szellemiségében kívánják nevelni, természetesen nyitva áll az (ortodox vallásjog szerinti) betérés lehetősége.

Ha valaki nem kíván élni ezzel a, kétségtelenül nagy elhatározást igénylő lehetőséggel, persze élhet boldog, kiegyensúlyozott életet. Amit viszont nem jó ha tesz, hogy példáját követendő útként állítja zsidó hitsorsosai számára, ez végtelenül önző és felelőtlen volna.

A vegyesházasság realitása

Tény és való, hogy Magyarországon a zsidó vegyesházasság aránya rendkívül magas. Tudomásom ugyan nincs pontos statisztikáról, aligha hiszem, hogy ne 80-90 százalék körül lenne az arány, ami dermesztő, de nem meglepő. A hazai zsidók legnagyobb része messze sodródott a hagyománytól, nem tagja semmilyen zsidó közösségnek vagy szervezetnek. A feladat minden felelős zsidó vezető számára, a realitás felismerése mellett ennek a sajnálatos trendnek a megfordítása nem pedig a beletörődés és a belenyugvás.

Egy kedves zsidó származású barátomat éppen az hozta közelebb a tradicionális zsidó élethez és a zsidó törvények mindennapi betartásához, hogy felismerte: ha ő is része az asszimilációs trendnek, akkor a hazai zsidóság néhány évtizeden belül végleg megszűnik, az eredmény pedig, gyakorlati értelemben aligha különbözik majd attól, mintha a holokauszt pusztítása még nagyobb mértékű lett volna. Ahogy ő fogalmazott: „Hatmillió okom van arra, hogy büszke és öntudatos zsidó legyek”.

Mit tehetünk?

Nehéz kérdés. Azt könnyebb megválaszolni, hogy mit nem.

Semmiképpen nem proponálhatjuk a vegyesházasságot, ezzel szemben biztosítanunk kell a zsidó fiatalok (és nem csak fiatalok) számára a zsidó párkeresés lehetőségét, ebben komoly restanciája van mindannyiunknak.

Nem gyengíteni, hanem erősíteni kell a zsidó identitást és biztosítani kell a zsidóság büszke, félelemmentes megélésének lehetőségét, pozitív példával kell elöl járni családunk és környezetünk, közösségünk számára és Németh írásának mottójával ellentétben éppen a vegyesházasság veszélyeire kell felhívnunk a figyelmet, nem felmentést és kifogást keresni azok számára, akik a „könnyebb utat” választják.

Kapcsolódó cikkünk:

Vegyes házasság: “Ne a náci Németország mondja meg, ki számít zsidónak”