Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a holokauszt-túlélő asszony gyilkosát
Szerdán a párizsi büntetőbíróság egy három évvel ezelőtt kegyetlen módon megölt 85 éves zsidó nő ügyében hozott ítéletet.
Mireille Knoll késszúrásokkal teli, részben megégett holttestére 2018. március 23-án találtak rá abban a párizsi lakásban, ahol egyedül élt. Az asszonyt 11 késszúrással ölték meg, a lakásban legalább öt helyen gyújtottak tüzet szándékosan. Az eset óriási felháborodást keltett Franciaországban, a zsidó szervezetek és a politikai pártok pár nappal később többezres tiltakozó menetet szerveztek az antiszemitizmus ellen Párizsban.
A fővádlottat, a 31 éves Yacine Mihoubot életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, míg tettestársát, a 25 éves Alex Carrimbacust az emberölés vádja alól felmentették, de az áldozat meglopása miatt 15 év börtönbüntetést kapott. Súlyosbító körülményként ismerte el a bíróság az antiszemitizmust, és azt, hogy az idős beteg nő veszélyeztetett volt.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a bűncselekményt egy általános antiszemita kontextusban kell értelmezni. Frank Zientara bíró az ítélethirdetéskor kiemelte, hogy az elkövető előítéletei, általában a zsidó vallás és az áldozat zsidósága iránti gyűlölete motiválták a tettét, miután meg volt arról győződve, hogy Mireille Knoll vagyonokat rejthet a lakásában, annak ellenére, hogy az idős nő nagyon szerény körülmények között élt a lakótelepi otthonában.
„Igazságos ítélet született, ezt vártuk. A család most már el tudja kezdeni a gyászt”
– mondta az ítélethirdetést követően Mireille Knoll unokája.
A két gyanúsítottat a gyilkosság után rögtön azzal vádolták, hogy valós vagy vélt vallási hovatartozása miatt gyilkolták meg otthonában az idős asszonyt, s az ügyészség másfél évvel később két súlyosbító körülménnyel egészítette ki a vádiratot: a megölt nő különösen veszélyeztetett volt, és a bűncselekményt egyértelműen az áldozat vallása miatt követték el.
Emmanuel Macron államfő is megszólalt az ügyben, s ő is úgy vélte, hogy Mireille Knollt azért ölték meg, mert zsidó volt.
Mireille Knoll 1932-ben született Párizsban. 1942 júliusában túlélte a Vel d’Hív razziát, amely Franciaországban a zsidók legjelentősebb tömeges begyűjtése volt a náci haláltáborokba történő deportálások előtt. A nő az édesanyjával Portugáliába menekült a második világháború idején, majd visszatért Párizsba, és egy holokauszt-túlélőhöz ment feleségül.
A tragédia egy évvel azután történt, hogy egy 65 esztendős ortodox zsidó nőt, Sarah Halimit 2017-ben a 27 éves szomszédja, Kobili Traore súlyosan bántalmazott, majd Allahu Akbar kiáltással lehajította őt az erkélyről. Az eset közéleti vitát indított az iszlamizmushoz köthető új antiszemitizmusról.
Macron törvényt módosítana miután egy zsidó nő gyilkosa megúszta a börtönt
A francia bírósági rendszer legfelsőbb bírósága, a semmítőszék az idén április 14-én elismerte a gyilkosság antiszemita jellegét, ugyanakkor azt is kimondta, hogy nem lehet per az ügyben, miután az elmeorvos-szakértők szerint a kábítószert fogyasztó elkövető a gyilkosságot delíriumos roham hatására követte el, ezért nem vonható felelősségre. A férfi a gyilkosság óta pszichiátriai kezelés alatt áll egy kórházban.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
