Kelet-Európa egyik legnagyobb zsinagógáját avatták fel Máramarosszigeten
A város nagy zsinagógáját 1944-ben a visszavonuló német hadsereg felgyújtotta. Az egykori nagy zsinagóga helyére emelték a most átadott épületegyüttest.
Az eseményre a szatmári haszid zsidó közösség több száz tagja érkezett ősei szülőföldjére Amerikából és Európából. A zsinagógát, zsidó iskolát, kóser konyhát, étkezdét és imatermet magába foglaló épületegyüttes építése 2017-ben kezdődött, a költségeket nagyrészt a New York-i haszid zsidó közösség fedezte.
Ritka esemény: új zsinagóga épült – Erdélyi Magyar Televízió
Új zsinagóga épült Máramarosszigeten. Az 1800-as években a Tisza-parti város a zsidó haszidizmus egyik jelentős központja volt, de a holokauszt túlélőinek többsége a világháború után Amerikába emigrált. Ennek ellenére a szatmári és máramarosi gyökerekkel rendelkező, ma már New Yorkban és Brooklynban működő Szatmári Haszid Zsidó hitközség tagjai úgy érezték, újra szükség van egy Isten házára őseik földjén.
A szatmári haszidok főrabbija, Aaron Teitelbaum a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a Máramarosszigeten született nagyapja emlékét felidézve döntött úgy, hogy itt építi meg a zsinagógát. Az épületegyüttes felszentelésére tartó vendégek többsége különgépekkel érkezett a szatmárnémeti repülőtérre.
A repülőtér üzemeltetői a kolozsvári repülőtértől kölcsönöztek olyan lépcsőt, melyen az egyenesen New Yorkból érkező Boeig 787 Dreamliner utasai elhagyhatták a gépet. Hasonlóan nagy méretű gép fogadására ugyanis a szatmári repülőtér nem volt felkészülve.
Az Agerpres hírügynökség Daniela Onita Ivascut, Máramarossziget alpolgármesterét idézte, aki szerint a szatmári és máramarosi gyökerekkel rendelkező haszid zsidó közösség az eseménnyel példát ad az emlékezésből, a szolidaritásból, az ősök tiszteletéből és a hitbeli egységből.
A mintegy 37 ezer lakosú Máramarosszigetre szent városként tekint a haszid zsidó közösség. Amint az Emaramures.ro portál idézte: a város nagy zsinagógáját 1778-ban építették, majd 1836-ban újjáépítették, ám az épületet 1944-ben a visszavonuló német hadsereg felgyújtotta. Az egykori nagy zsinagóga helyére emelték a most átadott épületegyüttest.
A Tisza partján álló város mintegy tízezer lelkes zsidó közössége elpusztult a második világháborúban. A holokauszt kevés túlélőjének a többsége elköltözött a városból. A közösség nagy szülöttje a Nobel-békedíjas Elie Wiesel író.
Sátoraljaújhelyen eszkalálódott a kettészakadt szatmári haszidok konfliktusa
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
