Óriási kedvezmények a Gólem Színház novemberi előadásaira

Több éves előkészítés után megnyílt a Gólem Színház Zsidó Előadóművészeti Központ, a Gólem Színház saját játszóhelye a Csányi utcában.

Ezzel Budapest színházi palettája újabb színnel bővül. Borgula András, a Gólem művészeti vezetője elmondta: terveik szerint saját előadásaik mellett befogadó színházként, közösségi, találkozási helyként, kávézóként és kreatív műhelyként egyaránt működnek.

Nyitási akcióként októberi és novemberi előadásaikra most 30% kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni, a műsor itt böngészhető: http://golemszinhaz.jegy.hu

A vásárlás során a kedvezményt a START30 kód megadásával a kosárban lehet érvényesíteni.

A nyitásra időzítették új bemutatójuk, Az utolsó velencei kalmár bemutatóját. Az előadás 1945 elejére kalauzol el, amikor a gettó kilátástalanságában néhány budapesti fiatal A velencei kalmár próbáin dolgozik, de a márciusra tervezett bemutatót végül elsöpri a világháború. A háború után aztán minden évben színpadra állítják a produkciót, míg végül legközelebb 1989-ben találkozunk a gyerekkori barátokkal, amikor az életükön átívelő, példátlan sorozat utolsó előadását tervezik.

További információ: www.golemnkozpont.hu

Kapcsolódó cikkünk:

Mi a színház dolga, amikor a nagypolitika, az emberi kegyetlenség és árulás az életünkre tör?

Még több Kibic

Hatikva – A Klezmerész Együttes győzelem napi koncertje a Csányi5-ben

2025.04.25.5 nap ago
„Törzsközönségünk már tudja, hogy egy Klezmerész koncert egy örömünnep, ahol a színpad és a nézőtér eggyé olvad.”

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.1 hét ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.2 hét ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »