Szombathely igényli a zsidóságot

Szombathelyen a zsidó közösséget a hagyományok tisztelete tartja egyben. Miután a helyi zsidóság gazdag múltjának sikerült méltó emléket állítani, egy bisztró segítségével most a közösség jövőjét próbálják építeni a nyugat-magyarországi városban.

Nincs túl nehéz dolga annak, aki a Szombathelyi Zsidó Hitközség székházához szeretne a vasútállomás felől érkezve eljutni. Elég csak a zsinagóga messziről is jól látható tornyait követnie, és negyed óra könnyed séta után máris a Batthyányi téren álló épülethez érkezhet a látogató.

A kéttornyos zsinagóga még mindig a város egyik látványosságának számít, de már egy ideje hangversenyteremként funkcionál. A hitközség 1968-ban eladta az államnak egymillió forintért. Jóval az ingatlan értéke alatti árat kaptak érte, de akkoriban nem lehetett nemet mondani egy ilyen ajánlatra, jegyzi meg Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke, akivel a zsinagóga mellett található székházban ülök le beszélgetni.

Zsidó közösség nem szigorúan vallásos alapon

„Teljesen átalakították a belső részt, ma már rá sem lehet ismerni, pedig gyönyörű volt” – emlékszik vissza a hitközség elnöke, majd pipára gyújt, és mesélni kezd. A háborúban több bombatalálat is érte az épületet, a megcsappant számú közösség pedig nem tudta volna önerőből finanszírozni a zsinagóga helyrehozatalát. Azóta a székházban lévő kisebb imatermet használják, a célnak ez is megfelel.

Márkus Sándor Szombathelyen született, azóta a városban él, immáron 72 éve. Szülei holokauszt-túlélők voltak, akik az átélt borzalmak hatására jobbnak gondolták a zsidóságot kihagyni a gyerekek neveléséből. A hitközség székházát akkoriban csak kultúrháznak nevezték, ahová ugyan rendszeresen összejártak a helyi zsidó emberek beszélgetni, kártyázni, de nem a vallás volt ezeknek az összejöveteleknek a központjában. Így Sándor semmit sem tanult a zsidó vallásról, azt viszont mindig tudta, hogy ide tartozik.

Szombathelynek akkoriban nem volt rabbija, így vallási élet sem igazán volt a háború utáni időszakban. A péntek esték azonban mindig előírás szerűen voltak megtartva, és ez így megy mind a mai napig. A szombatot hagyománytiszteletből kötelezően fogadják, és a nagyobb ünnepeket is megtartja a hitközség, de nem a szigorú vallásos formában, hanem úgy, ahogy tudják. „Sokan sérelmezik is, hogy ez egy vallási szervezet, akkor miért nem foglalkozunk többet a vallással, és miért inkább a kultúrával” – mondja az elnök.

De hát a vallást régen nem kapták meg, és hiába próbálkoztak azóta többször, hiába fordult meg három rabbi is Szombathelyen, egyikük sem tudta vallásossá nevelni a hitközséget alkotó maroknyi társaságot. „Azért tudjuk, hová tartozunk, és a 613 parancsolatból próbálunk annyit megtartani, amennyit csak tudunk” – jelenti ki. És bár a parancsolatok betartása szempontjából nem is nevezhető sikertörténetnek a helyi hitközség működése, a hagyomány tisztelete mégis egyben tartja a közösséget.

A kérdés, hogy meddig. Mivel a közösség főként idősekből áll, félő, hogy Szombathelyen a zsidóság már csak egy emlékként marad meg a jövőben. A két világháború között még a lakosság közel tíz százaléka volt zsidó, és a helyi zsidóság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Szombathely egy gazdag városként legyen számon tartva.

Nyitás a külvilág felé

A hitközség jelenleg hetven tagból áll, van, hogy pénteken nem jön össze a minjenhez kellő tíz ember, de olyan is előfordul, hogy annak a duplája is eljön. A tagság idős, de Márkus Sándor úgy látja, mintha mostanában a fiatalabb korosztály is elkezdene érdeklődni saját zsidósága iránt. „Ha nem így lesz, úgy járunk, mint sok más vidéki közösség, el fogunk fogyni” – mondja.

2010-ben hirtelen sokan eltávoztak azok közül az öregek közül, akik addig egyben tartották a hitközséget. Ekkor felmerült az is, hogy akár meg is szűnhet a közösség, de Márkus Sándor pont abban az évben ment nyugdíjba, így elvállalta az elnöki teendőket. Elnöksége egyik első döntése a hitközség kinyitása volt a külvilág felé. „Meg kell mutatunk magunkat, hiszen van mit megmutatnunk. Ha nem tudnak rólunk, nem fogunk tudni kapcsolatokat kiépíteni” – érvelt akkoriban.

Az első lépés a romos székház felújítása volt, hogy legyenek olyan helyiségek, ahol fogadni lehet a látogatókat. A hitközség megújulását a Puskás Tivadar polgármester által vezetett önkormányzat és a Mazsihisz is anyagilag támogatta. A székház felső részén közösségi tereket, előadó termet, irodát alakítottak ki, az alsó szinten megújult az imaház, és egy kisebb kiállítás is helyet kapott, amely a helyi zsidóság történetét mutatja be. A kis házi múzeum iránt nagy az érdeklődés, a látogatók az eredeti zsidó kegytárgyak mellett egy éppen peszah ünnepére készülő zsidó polgári család lakását is megtekinthetik.

A nyitás eredményes volt, a programokra nagyon sokan jöttek el a városból olyanok, akik nem zsidók, de érdeklődnek a zsidóság iránt. „Hirtelen nagyüzemmé váltunk” – emlékszik vissza Márkus Sándor.

A sikeres megnyitó után, egy szabadegyetemi előadássorozatot indítottak, ami az elmúlt 12 évben mindig teltházzal futott. Most csak a járvány miatt szüneteltetik a programot. Az előadások a zsidó vallásról és kultúráról szólnak, az előadók között rabbik és hiteles szakemberek egyaránt megtalálhatók. Emellett a hitközség vallási élete is nyilvánossá vált, a péntek esti imádkozásra is mindenkit szeretettel látnak.

„Szombathely nem antiszemita város” – jelenti ki a hitközség elnöke, sőt a város lakossága kimondotta igényli a zsidóságot, teszi hozzá. Márkus Sándor szerint ez világosan kitűnik a látogatók magas számából, illetve abból, hogy a város mi mindent tesz a zsidó közösség érdekében.

A Savaria Karnevál idején egy háromnapos Zsidó Udvar nevű rendezvénysorozatot tartanak, amire minden évben nagyszámú látogató érkezik. A rendezvény annyira népszerű a városban, hogy idén, amikor a járvány miatt elmaradt a karnevál, a hitközség a nagy érdeklősére való tekintettel, bár csak egynaposan, de megtartotta az eseményt. „Szinte követelték” – büszkélkedik a hitközség elnöke.

Szemtől szemben

Az i-re a pontot a Szemtől szemben elnevezésű kiállítás tette fel, ami „hatalmas durranás” volt Szombathelyen. A szombathelyi zsidóság holokauszt előtti életét bemutató kiállítás rövid időn belül nemzetközi ismertségre tett szert. Nemrég Izraelbe is eljutott, és több hazai helyszín is érdeklődve várja, hogy a járvány miatt egyelőre Ramat Ganba rekedt kiállítás végre hazajusson, és bemutathassák saját közönségük előtt.

A kiállítás valószínűleg sosem születik meg anélkül, hogy Kelbert Krisztina, a Savaria Múzeum történésze nem bukkan a múzeum pincéjében egy rakás üvegre fotózott régi fényképre, és nem kezd el kutatni a képek eredete és a fotókon látható emberek után.

A kutatás során kiderült, hogy a fényképek Szombathely zsidó lakosait ábrázolják, az összegyűjtött információkból pedig létrejött a kiállítás. Először csak két hónaposra tervezték, de végül akkora sikere lett, hogy egy állandó tárlatot csináltak belőle, amelyet később ki is bővítettek. Ma már az ott látható személyek hatvan százalékáról sikerült kideríteni, hogy kicsodák. Tudják az életútjukat, hogy ki kinek a rokona, és azt is, ki az, aki visszajött, és ki az, aki nem.

A projekttel kapcsolatban a hitközség számára a kezdetektől fogva fontos volt, hogy a holokauszt áldozataira ne csak egy számként emlékezzenek. Ne csak azt mondják, hogy 2427 zsidót vittek el, hanem meg tudják mondani, hogy név szerint kiket. „Minden egyes névről meg kell emlékezni” – mondja Márkus Sándor. A Szemtől szemben pedig pedig pont ezt teszi, az áldozatok nevei sűrű egymásutánban váltakoznak a fekete-fehér fotók alatt futó világos táblákon.

A kiállításon egy-egy tabló különböző tematikák vagy egy-egy család, személy története mentén mutatja be a helyi zsidóság mindennapi életét. Olyan általános témáktól kezdve, mint a zsidó esküvő, olyan helyspecifikus történetekig, mint a szombathelyi zsidó iparosok működése. Utóbbit egy egész falat elfoglaló, 1936-ban készült fotó a város főteréről teszi igazán látványossá. A legtöbb üzlet akkor zsidóké volt, a cégérek tábláin Izsák József festékboltja, Fleischman és Fürst rövidárú kereskedése vagy Cziffer Ignác szigorúan kóser étterme hirdeti magát.

Szombathely szinte összes iskolája ellátogatott már ide, a hitközség tárlatvezetést biztosít, így a fiatalok olyan ismeretanyaggal távozhatnak, amelyet korábban sehol sem kaphattak meg. Az összegyűjtött anyag könyv formájában is megjelent.

A kiállítás a 2015-ben megnyílt Zsidó Kultúra Háza elnevezésű intézményben kapott állandó helyet, amit az egykori zsidó iskola helyén alakítottak ki. A rossz állapotban lévő épület felújítását követően a Szemtől szemben mellett egy fotótörténeti tárlatot is létrehoztak a helyszínen. Az iskola régi tornatermében pedig krav-maga oktatás zajlik. Emellett egy kis könyvtár kialakításán dolgoznak, ahová a közösség egyik elhunyt tagjának könyvei kerültek, és ahol egy roma művész holokauszt témában készült festményeit tervezik kiállítani.

Kibuc a városban

A Zsidó Kultúra Házába így egyre többen érkeztek, ezért néhány hónappal ezelőtt időszerűvé vált annak a tervnek a megvalósítása, hogy egy vendéglátóipari egység kezdjen el üzemelni az épületben annak érdekében, hogy valami frissítővel tudjanak szolgálni a látogatóknak.

A Kibuc Bistronak elnevezett helyiség azonban nem csak arra szolgál, hogy a Zsidó Kultúra Házába látogatók tudjanak étkezni vagy meginni valamit. A bisztrónak küldetése van, mondja az üzlet alapítója, Gorza P. Andrea, aki azt is elmeséli, hogy a Kibuc onnan kapta a nevét, hogy Szombathelyen a zsidó hitközség pont egy olyan oázisként működik a városban, mint a kibucok az izraeli sivatagban.

A bisztró segít a közösségi élet fenntartásában, illetve abban is, hogy az idelátogatók megismerjék a zsidó kultúrát, még ha csak egy kis kanállal is. Az I. Kibuc Napok néven egy beharangozó rendezvénnyel nyitottak, hagyományteremtő céllal, ahol fellépett Winkler Róbert, a Sabbathsong Klezmer Band és a Gólem Színház. Emellett bemutatták a 100 éve született Szenes Hannáról szóló vándorkiállítást.

Próbálnak mindenkit megszólítani, a környéken rengeteg iskola található, szeretnék a fiatalokat is elérni, hogy megismerkedjenek a zsidósággal, és valamennyire feloldják azokat a távolságokat, amelyek sajnos még mindig jelen vannak, magyarázza az alapító.

Ha valaki belép ide elsőre tényleg csak egy igényesen berendezett vendéglátó helyiséget lát, de ha kicsit jobban körülnéz, máris megjelennek a zsidóságra és Izraelre jellemző vonások. Az egyik sarokban zsidóságról szóló könyveket, menórát, vízipipákat látni, míg egy másikban héber feliratú, izraeli élelmiszerekkel találja magát szembe a látogató. Kaphatók itt kóser termékek, halva, tahini, sütemények, fűszerek és teák. A látogatók így akár haza is vihetik magukkal az izraeli gasztronómia élményét. A falon körbe a hitközség egyik tagja, Kardos Tamás fotóművész Izraelben készült fotói teszik teljessé az összképet.

A konyha ugyan nem kóser, de figyelnek arra, hogy elkülönítsék a tejes és a húsos ételeket. Flódni mindig van, és emellett a magyar zsidóságra jellemző fogásokat próbálnak készíteni. Ilyen például a sólet, ami rendkívül népszerű lett a szombathelyiek körében. A hely specialitása a Kibuc-tál, amelyen a jellegzetes izraeli ételek közül a tabulétól a humuszon át szinte minden megtalálható. A flódni sajnos éppen sült még, amikor ott jártam, a sólet viszont nem véletlenül lett a helyiek kedvence.

Gorza P. Andrea bár már korábban is dolgozott a hitközséggel együtt, szorosabbra kapcsolatuk mégis akkor fordult, miután ősei után kezdett kutatni. Édesanyja családi ágáról sokat nem lehet tudni. Márkus Sándor segítségével a megmaradt adatokból, információból, a sok mozaik képpé alakult zsidó felmenőiről, akikről ugyan bécsi kötődésük miatt, sokat nem lehet helyben tudni, de az az érzés, hogy valami a zsidósághoz húzza egyre erősebb és erősebb benne.

A hitközség magában nem tudta volna a bisztrót üzemeltetni, azonban fontos volt számukra, hogy olyasvalakivel álljanak össze, akinek valamilyen kötődése van a zsidósághoz. Andrea így fogott bele a helyiség kialakításába, működtetésébe, azzal a céllal, hogy a hitközséggel együtt felvirágoztassák az intézményt és a szombathelyi zsidó kultúrát.

Hazafelé Szombathely főtere felé veszem az irányt, ahol ugyanolyan nagy a nyüzsgés, mint a Szemtől szemben kiállításon látható fényképen. A teret egykoron uraló zsidó üzletek ugyan rég eltűntek már, de ismét van egy hely a városban, ahová legalább egy jó sóletért érdemes benézni.