Írásba foglalt áldással semlegesítette a zsidó Guttmann Béla átkát 2020-ban, azóta kiemelt figyelemmel kíséri a portugál focicsapat eredményeit. Meggyőződése, hogy a zsidó hagyománynak vannak átoklevő technikái, és hogy a kimondott szónak kozmikus jelentősége van. Radnóti Zoltán főrabbival készített interjút a Nemzeti Sport.
Írásba foglalt áldást adott 2020-ban Radnóti Zoltán főrabbi, hogy „semlegesítse” a zsidó származású magyar edző, Guttmann Béla 1962-ben kimondott átkát, amely alapján a Benfica nevű portugál focicsapat száz évig nem nyerhet nemzetközi kupát.
– Tavaly Lisszabonba küldött egy héber, portugál és magyar nyelven megfogalmazott zsidó áldást, amely a hozzáfűzött rabbinikus magyarázat szerint alkalmas lehet a híres-hírhedt Guttmann Béla-féle átok feloldására. Ha a Benficát 1962-ben száz év kudarcra ítélő magyar edző rontását valóban sikerül leszednie az azóta kilenc nemzetközi kupadöntőjét elbukó egyesületről, talán egy nap még önnek is szobrot állítanak a stadion előtt.
– Azt azért nem hiszem… De hátha tényleg segít az áldás, ezen ne múljon. Azóta mindenesetre kiemelt figyelemmel követem a telefonomon a Benfica eredményeit.
– Milyen áldás szerepelt az üzenetben?
– A Mózes negyedik könyvében szereplő papi áldás, amely több, mint három évezredes szöveg és amelyet már az ókori jeruzsálemi Szentélyben is naponta elmondtak: „Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az arca fényét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az arcát és adjon neked békét!”
– Teológiai értelemben mit jelent az átoksemlegesítés?
– A zsidó hagyomány már kétezer-ötszáz esztendeje ismeri a különböző áldást hozó vagy átkot levevő tárgyakat. Nem magának a tárgynak van rendkívüli szerepe, hanem annak, ha az ember úgy fordul felé, hogy erőt tudjon belőle meríteni. Mondok egy sportos példát: ha maga hisz abban, hogy le tudja futni a száz métert x másodperc alatt, akkor sokkal könnyebben le is fogja futni. A lelkierő hozzáadódhat a fizikai erőhöz, főleg, ha van már rossz élménye, ha úgy érzi, hogy meg van átkozva. A zsidó hagyománynak léteznek átoklevevő technikái. Lehet erre sok mindent mondani, de ha egy áldást adok valakinek, az ártani biztosan nem árt. Érdekesség, hogy a héber nyelvben az áldás szó egy testrészre, a térdre utal. Az áldással Istent kérem meg, hogy térdeljen le mellém, vagy ahogyan Schweitzer József tanár úr megfogalmazta, Istent leimádkozom magamhoz. Én hiszem, hogy Isten bele tud szólni az ő végtelenségével az én életembe, sikereimbe, kudarcaimba, a zsidóság gondolkodásával összhangban áll a bizalom az efféle áldásban is.
– Sokan megmosolyogtató érdekességnek tartják a klubbal támadt fizetési vitája miatt felháborodott magyar edző valamikori rossz igézetét, ahogyan talán az átokfeloldó áldást is valamiféle játékként fogadták. Mennyire vehető komolyan a Guttmann-átok?
– A hagyomány szerint egyértelmű a válasz: minden szavunknak, tettünknek kozmikus jelentősége van. Ne felejtsük el, hogy felfogásunk szerint a zsidóság története, sőt az egész világ megteremtése úgy indult, hogy Isten szavakkal alkotott. Szemben a görög mitológiával, amelynek értelmezésében Zeusz a káoszból hozott létre valamit, tehát adott anyagból csinált egy másik anyagot, a zsidóság azt vallja, hogy a semmiből, szavak segítségével született minden. Ha én azt mondom önnek, hogy milyen csámpás, büdös és mennyire koszos a körme, valószínűleg meg fog sértődni, pedig csak szavakat mondtam. Ha hiszünk az udvarlásban, a szidásban, az emberközi kommunikáció teremtő erejében, nyugodtan elfogadhatjuk a Guttmann-átok érvényét is. Hihetünk abban, hogy az edző kimondott szavai beleégtek a Benfica történelmébe és az emberek lelkébe. Igenis van alapja annak, amikor azt mondják a lisszaboni szurkolók, hogy hú, az a zsidó edző megátkozott bennünket.
– Mint meccsre járót kérdezem, az NB I-es stadionokban mennyire szorultak vissza az antiszemita hangok?
– Az MTK mérkőzésein rendszeresen ott vagyok, és emlékszem sok mindenre, az „Auschwitzba indul a vonat” rigmusra, a „Nem divat a garbó” molinóra. Nem ennyire durván, de azért még léteznek zavaró jelenségek. Az MTK-szurkolók válasza az efféle sértésekre általában a gúnyos taps, más kérdés, hogy az ellenfél tábora hangban rendszerint elnyomja a tiltakozást.
A teljes cikk itt olvasható
https://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/aldassal-a-guttmann-atok-ellen-radnoti-zoltan-forabbi-es-a-sport-2856613
Kapcsolódó cikkünk:
Rabbinikus áldással törné meg a magyar zsidó edző átkát a portugál futballcsapat