Több száz meztelen emberrel figyelmeztet a Holt-tenger pusztulására egy amerikai fotós

Spencer Tunick immáron a harmadik alkalommal vág bele a sós tó megmentését célzó projektbe. Ezúttal fehérre mázolt modellekkel.

Több mint 200 meztelen, fehérre mázolt izraeli gyűlt össze a Holt-tenger közelében lévő Arad város mellett a sivatagban azért, hogy modellt álljanak Spencer Tunick amerikai fotóművésznek. Tunick 2011 és 2016 után ismét meztelen emberekkel készített installációival kívánja felhívni a figyelmet az általa a világ nyolcadik csodájának nevezett Holt-tenger egyre romló állapotára.

תיעוד צילום העירום של ספנסר טוניק בערד

“זו מטרה נעלה, חלק משליחות”: יותר מ-200 איש הגיעו למדבר כדי להתפשט, חלקם בפעם השנייה ויש להם מטרה – העלאת המודעות למצבו העגום של ים המלח, “רוצה לעזור, לא אכפת לי להיות בעירום”. “הם לוחמי אמנות” מסכם ספנסר טוניק שצילם אותם כנציבי מלח בסיפור המקראי.

„A Holt-tenger eltűnőben van” – mondta Tunick a Times of Israelnek. „Meg kell találnunk a módját annak, hogy fenntartsuk a szintet, vagy édesvizet juttassunk a Holt-tengerbe, de ugyanakkor az összes környező országot vízzel kell ellátnunk. A víz az élet” – tette hozzá a fotós.

Tunick elmondta, hogy ez a mostani installáció kisebb és koncepciózusabb, mint a legutóbbi volt. Ezúttal a modelleket fehérre festették, hogy a bibliai történetből ismert sóbálványokat ábrázolják, Lót feleségét, aki sóbálvánnyá változott, amikor visszanézett Szodomára, a Holt-tenger vidékén fekvő ókori városra. Tunick szerint a fehérre festett modellek ezen túl a Holt-tenger természetes forrásait is szimbolizálják, amelyek a víz alatt sóoszlopokat hoznak létre.

A fotóinstalláció az Aradon tervezett Holt-tengeri Múzeum létrehozásának támogatására is készült. A projekt az izraeli turisztikai minisztériummal, az aradi önkormányzattal és a Holt-tengeri újjáélesztési kezdeményezéssel együttműködésben valósult meg.

Látványos videón zsugorodik össze a Holt-tenger

Kapcsolódó cikkek

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.1 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »