A kommunisták koholt vádak alapján mégis megkínozták és börtönbe vetették Rafael atyát, ahol végül meghalt. Szentté avatása folyamatban van a Vatikánban.
1899 novemberében született Erdélyben, Körösbányán, majd 1922-ben szentelték pappá. A Rafael szerzetesi nevet felvett páter 1937-ben Budapestre került. A II. világháború a Margit körúti plébánián érte, nem mellesleg ő volt az ottani ferences kolostor házfőnöke.
Rafael atya azt látta, hogy a világégés egyre több ártatlan áldozattal jár. 1944-ben és 1945-ben 2700 zsidónak segített áttérni a katolikus hitre a Margit körúti plébánián, hogy menedéket találjon az üldöztetés elől.
Amikor 1944 novemberében a németek felrobbantották a Margit-hidat, Rafael atya az egyik rendtársával azonnal a helyszínre sietett, s annyi sebesültet látott el, amennyit csak tudott. Egyházi menleveleket is vitt magával, hogy kimentse a koncentrációs táborokba indult halálmenetből az embereket, akiket napokkal később ért utol.
Üldöztetés a háború után
A II. világháború után azonban nem lélegezhetett fel. 1949-ben Újhatvanba helyezték át, ahol őt is utolérte az egyházi személyek ellen indított kommunista hajtóvadászat, írja a mandiner.hu.
Rafael atya és rendtársai 1950. június 19-én hajnalban arra ébredtek, hogy az újhatvani ferences kolostornál két teherautó fékezett le. Tatáról és Mosonmagyaróvárról begyűjtött piaristák, szerzetesek és apácák voltak a platókon. A teherautóknak hamar híre ment, a hívek pedig azt hitték, el akarják vinni Rafael atyáékat, ezért a templom és a kolostor köré sereglettek. Tüntetés kezdődött, estére csaknem ezer ember gyűlt össze.
A tüntetést a késő esti órákban az ÁVH különítménye verte szét. A ferenceseket egy teherautóba tuszkolták, majd később az Andrássy út 60-ba, az ÁVH központjába hurcolták őket.
Rafael atyát a visszaemlékezések szerint minden kihallgatásra meztelenre vetkőztetve vitték. Később a Markó utcai börtönben tovább folytak a kegyetlenkedések, rendszeresen véresre verték az embereket a kihallgatásokon. Az atyát azzal vádolták, hogy a tüntetést fegyveres ellenállásig akarta szítani.
1951 januárjában Rafael atyát életfogytig tartó börtönre ítélték. Az újhatvani tüntetés résztvevői közül 34 embert Recskre internáltak, a családtagjaikat pedig hortobágyi zárt táborokba hurcolták. Rafael atya 1952 szeptemberében halt meg a váci rabkórházban, 52 éves korában. Nem élhette meg, hogy a börtönre ítélt szerzetesek az Elnöki Tanács kegyelmével kiszabadulhattak 1956-ban.
A Kriszten Ferenc Rafael elleni ítéletet 2000-ben semmisnek nyilvánították, a páter egyike annak a hét ferences vértanúnak, akiknek a boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban.
Rafael atyához hasonló, elfeledett hősökről szól a Magyar Hősök c. könyv.
Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból (Czókos Gergely (Szerk.) – Kiss Réka (Szerk.) – Máthé Áron (Szerk.) – Szalai Zoltán (Szerk.))
A kötetben különböző karakterű emberek lépnek színre. Szerepelnek benne a vészkorszak embermentői, a nácikkal szembeni ellenállók, a kommunista hatalomátvétel ellen küzdők, 1956-os forradalmárok és szabadságharcosok, anyaországbeli, valamint erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és felvidéki magyar papok, politikusok és értelmiségiek. Hogy mégis mi köti össze a szerteágazó életutakat? A határhelyzetekben tanúsított kockázatvállalás.
