Mérgek helyett baglyokkal védik Izraelben a mezőgazdasági terményeket

A környezetkímélő megoldást Izrael már több országnak sikeresen exportálta. A kapcsolatok normalizálását követően Marokkó lehet a kezdeményezés következő állomása.

A rágcsálók Izraelben is komoly károkat tudnak okozni a mezőgazdaság számára, az irtásukra használt mérgek azonban környezetszennyezéssel járnak. Joszi Lesem ornitológus, a Tel-Avivi Egyetem zoológus professzora kezdeményezésére kezdtek el fészkelőhelyeket telepíteni a mezőgazdasági területek közelébe, hogy az odaköltöző ragadozó madarak intézzék el az elszaporodott rágcsálókat. A baglyok évente 2000-6000 közötti rágcsálót ejtenek el, a zsákmány méretétől függően.

Az izraeli kezdeményezés a baglyok és sólymok biológiai védelmi eszközként való alkalmazására a mezőgazdaságban 2008-ban kezdett formát ölteni, többek között az Izraeli Természetvédelmi Társaság, a Tel-Avivi Egyetem, valamint a mezőgazdasági, a regionális együttműködési és a környezetvédelmi minisztérium együttműködésével.

Eddig mintegy 5000 fészkelődobozt helyeztek ki egész Izrael területén. A projekt sikeresen minimalizálta a mérgező vegyi anyagok használatát az izraeli mezőgazdaságban, és a jövőben várhatóan tovább fogja csökkenteni azt.

A kezdeményezésnek a környezetvédelmi sikeren túl egyfajta regionális összekötő szerepe is lett, a baglyokkal való rágcsálóirtást ugyanis Izrael sikeresen exportálta Jordániának, a Palesztin Hatóságnak, Ciprusnak és Görögországnak. Most pedig Marokkó következik a sorban, miután a két ország tavaly decemberben normalizálta kapcsolatát.

Lesem professzor a jövő héten a Dubaj Expora utazik, ahol külföldi kollégájával megvitatják a projekt Marokkóba való elvitelének operatív terveit. Lesem a későbbiekben több más észak-afrikai országba, Algériába és Tunéziába is eljuttatná a kezdeményezést, és abban reménykedik, hogy az Egyesült Arab Emírségek azon emírségei, amelyek környezetbarát mezőgazdaságot szeretnének alkalmazni szintén csatlakoznak a kezdeményezéshez.

„Azt látjuk, hogy a bagoly a galambot váltja fel a béke hírnökeként, és ismét bebizonyítja, hogy a madarak számára nincsenek földrajzi határok”

– mondta a professzor. (Jerusalem Post)

Még több Kibic

Újabb három izraeli túsz szabadult ki a gázai fogságból

2025.01.30.1 hét ago
A Hamász átadott velük együtt Izraelnek öt, szintén túszul ejtett thaiföldi vendégmunkást is.

Új izraeli nagykövet érkezik Magyarországra

2025.01.28.2 hét ago
A magyarországi állomáshely betöltése már másfél éve húzódott.

Négy elrabolt izraeli katonanőt engedett szabadon a Hamász

2025.01.25.2 hét ago
A terrorszervezet erődemonstrációt rendezett Gáza város Palesztina terén egyenruhába öltözött, maszkos fegyveresek tömegével, mielőtt átadta volna az izraeli katonanőket a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »