Angela Merkel – Igazi vezető és barát

Izrael elveszíti az antiszemitizmus elleni háború egyik megalkuvás nélküli élharcosát, aki a zsidó állam biztonságát Németország egyik alapelvévé tette, írja a Haaretz véleménycikke nyomán az izraelinfo.com a Merkel-korszak lezárulásáról.  

Angela Merkel azt tervezte, hogy Németország kancellárjaként utoljára Izraelbe utazik. Ez egyértelmű jele volt a német vezető abszolút elkötelezettségének Izrael Állam iránt. A látogatást az utolsó pillanatban törölték az afgán kormány összeomlása és a menekültek sürgős mentése miatt. Merkel ebben is Németország történelmi adósságát látta. Múlt vasárnap német parlamenti választásokat tartottak. 19 év után először nem Merkel fogja vezetni a Kereszténydemokrata Pártot, véget vetve ezzel a 2005-ben kezdődött rendkívül hosszú kancellári megbízatásának.

Merkel, a második világháború után született első kancellár és az egyetlen, aki a berlini fal leomlásáig és a német egyesülésig a kommunista keleten nőtt fel, és nagyon is tisztában volt országának kusza örökségével. A Kneszetben 2008-ban elmondott beszédében Merkel azt mondta, hogy “a holokauszt szégyennel tölt el minket, németeket. Meghajtom a fejem az áldozatok előtt. Semmi sem hasonlítható a holokauszt által okozott emberi válsághoz. Csak ha Németország örökre elismeri felelősségét a holokausztért, akkor lesz képes humánus módon építeni jövőjét”. Merkel bebizonyította, hogy megtanulta a történelmi leckét, amikor 2015-ben kijelentette: “Meg tudjuk csinálni”, és a sok kritika ellenére millió menekültet fogadott be a szíriai polgárháborúból Németországba.

Hivatali évei alatt Merkel tartotta a szavát. Nemcsak az Izrael és Németország közötti biztonsági viszonyban, ami a katonai felszerelések értékesítésében és a hadseregek közös gyakorlataiban is megmutatkozik, hanem a polgári együttműködésben és abban, hogy a németek hozzájárultak az izraeli demokrácia és a civil társadalom megerősítéséhez.

Merkel szorosra fűzte a diplomáciai koordinációt, sőt két évente közös kormányüléseket is létrehozott a két kormány között. Ugyanakkor nem zárkózott el a bátor kritikától az izraeli vezetőkkel folytatott személyes megbeszélésein, különösen a Benjamin Netanjahuval folytatott találkozóin, amelyeken gyakran emelkedett a hangnem, amikor úgy érezte, hogy Izrael politikája aláássa demokratikus értékeit és a kétállami megoldást.

Az amerikai Trump-adminisztráció populista káoszának éveiben ő volt a horgony, amely megőrizte a stabilitást Európában és a demokratikus világban. Németország rendkívüli vezetőt nyert. Izrael igazi barátra tett szert, aki nagyon fog hiányozni a jövőben.

Merkel és Netanjahu

Kapcsolódó cikkek

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.1 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.2 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.4 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »