Békésen halt meg kanadai otthonában a náci halálosztag egykori tagja 97 évesen

Zsidók tízezreinek meggyilkolásában játszott szerepéért évtizedekig próbálták elérni zsidó szervezetek a kiutasítását Kanadából.

Helmut Oberlander, aki 1924 -ben született Ukrajnában, régen azt vallotta, hogy 17 éves korában halálos fenyegetéssel kényszerítették arra, hogy legyen az Einsatzkommando 10a náci egység tolmácsa. A CBC szerint a halálos osztag közel 100 000 embert ölt meg, akiknek nagy része zsidó volt. Oberlandert nem vádolták azzal, hogy közvetlenül részt vett volna bárki megölésében.

1954 -ben Kanadába emigrált, titkolta háború alatti tevékenységét, és végül családot alapított. Azonban náci múltját már az 1960 -as években felfedezték. A kilencvenes évek közepe óta próbálták visszavonni az állampolgárságát, de a folyamat mindig elakadt a fellebbezések hatására. A kiutasítása most volt folyamatban, amikor múlt hét szerdán meghalt.

A B’nai Brith Canada zsidó szervezet évekig harcolt Oberlander kiutasításáért, írja a jta.org.

„Helmut Oberlander békés halála kanadai földön folt a nemzet lelkiismeretén” – mondta Michael Mostyn, a B’nai Brith Canada vezérigazgatója. „Ez az ország becsapta kapuit a nácik elől menekülő zsidó menekültek előtt, majd beengedte néhány kínzójukat Kanadába, akiket halálukig nem sikerült kiutasítani őket.”

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.5 nap ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.6 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »