Könnyű böjtöt és jó bepecsételést kívánunk a Kibic Magazin minden kedves olvasójának!

A ma este beköszönő jom kipur ideje alatt hagyományosan a Kibicen nem jelennek meg cikkek, írások.

Idén szeptember 15-én napnyugtakor köszönt be és másnap estig tart a zsidó vallás legfontosabb, legszentebb és legnagyobb ünnepe, a jom kipur, azaz az engesztelés ünnepe, népies nevén a hosszú nap. Az engesztelés napja elnevezés arra utal, hogy a Mindenható megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, amikor Mózes éppen a bálványimádás tilalmát is tartalmazó tízparancsolat kőtábláit vette át Istentől. Az Örökkévaló ezután kijelentette: „Legyen nektek ez a nap engesztelés napjául…” (3Móz 23,27).

Hosszú napnak (jom ároh) azért nevezik, mert az ünnepnapokon szokásos négy imán kívül ekkor még egy ráadás imát (neilá) is mondanak a zsinagógában. Hosszú még azért is ez a nap, mert 25 órán át kell böjtölni, és az idő java részét a zsinagógában kell eltölteni. A liturgia a Kol Nidré (Minden fogadalom) imával kezdődik az ünnep beköszöntésének estéjén.

Jom kipur leghíresebb imájának története

A nap nagy részét imádsággal töltik, recitálják a halottakért mondott imát, a Jizkort az elhunyt családtagok emlékére, megvallják bűneiket, isteni megbocsátásért könyörögnek, Tóra-olvasmányokat, Jónás könyvének felolvasását és istentiszteleteket hallgatnak.

Az alkalomhoz illő viselet a fehér, a tisztaság szimbóluma, mert jom kipur napján a zsidók olyanok, mint az angyalok. Az emberek azt kívánják egymásnak, hogy a mennyei könyvben azok közé írassanak be, akik jó év elé néznek. A nap az utolsó fohásszal, a neilá szertartással és a sófár megfújásával ér véget, ekkor zárulnak be az ég kapui. Amikor asztalhoz ülnek, egy pohár borral választják el a szent napot a következő hétköznaptól, és áldást mondanak az ünnepen szünetelt gyertyafényre.

Jom kipur: a böjtölés tudománya

Izraelben ezen a napon megáll az élet, elnémulnak a rádiók és a televíziók, a légteret lezárják, a repülőterek nem indítanak és nem fogadnak gépeket, a tömegközlekedési eszközök nem járnak, és noha törvény nem tiltja, senki sem ül személygépkocsiba, csak a sürgősségi mentők és a rendőrautók közlekednek.

Még több Kibic

Hanukarácsony és a vegyes házasságban élők dilemmája

2024.12.25.2 hónap ago
A JTA cikke amerikai példákon mutatja be, hogyan birkóznak a zsidó-keresztény vegyes házasságban élő párok azzal a dilemmával, amit a hanuka és a karácsony egybeesése jelent a számukra. Történeteikből és egy rabbi tanácsából talán a hazai vegyes házasságban élők is inspirációt nyerhetnek.

Miért helytelen zsidó karácsonynak nevezni a hanukát?

2024.12.25.2 hónap ago
A hanuka a zsidóságnak nem a legnagyobb, hanem a nem zsidók által legnagyobbnak hitt ünnepe; a zsidóság régen nem hanukai gyertyákat, hanem mécseseket gyújtott, mert nagyon keveseknek volt pénze kóser méhviaszgyertyára; a budapesti Zsidó Múzeumban őrzött hanukai gyertyatartók jelentős része tönkremenne, ha tényleg gyertyát gyújtanának benne – ilyen és ehhez hasonló érdekességekről beszélt sajtótájékoztatóján Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.

Budapest különböző pontjain érné el a zsidókat az EMIH új micvamobilja

2024.10.01.5 hónap ago
A járművet naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lehet megtalálni.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »