Szeptember 6-án, hétfőn este születésnapot ünnepeltünk, Ádám és Éva születésnapját, az emberek történetének kezdetét: ekkor vette kezdetét az új év Ros HaSáná napja, amely egyúttal az Ítélet Napja is. Sáná Tová 5782!
Az önismeret a bennünk lévő emberi, túlságosan is emberi mellett, esendőségünk, kiszolgáltatottságunk, félelmeink, szorongásaink, elfojtani próbált traumáink mellett azt is megmutatja, ami igazán Isteni bennünk.
Egyszerre kell ilyenkor kíméletlenül szigorúnak és nagyvonalúan megbocsátónak lennünk magunkkal, mindkettőt a jövő, a lezárás és túllépés érdekében. Olyan lényként látni önmagunkat, aki teljes mértékben felelős a múltjáért, de igazi élete, valódi esélyei a megértett, feldolgozott múltból induló jövőjében vannak. Egyszerre kell látnunk magunkat, mint jóvátehetetlen adottságot és mint végtelen, minden percben megújuló esélyt. Minél nehezebb először, később annál könnyebb. Mert minél közelebb kerülünk önmagunkhoz, annál közelebb jutunk a bennünk lévő Istenhez is, akinek kéznyomát mind magunkon viseljük éppen abban, amiben a legkülönbözőbbek vagyunk. A Talmud szerint Isten minden pénzdarabra, amelyet vert, ráhelyezte képmását és mégis mind éppen abban térünk el, ami isteni bennünk: a lehetőségeinkben, hogy megtaláljuk a saját életünket.
Az élet rövid, ezzel kell gazdálkodnunk és csak a többieknek a miénkkel összekapcsoló élete hosszabbíthatja meg. Egy misnai bölcs, Rabbi Tarfon azt tanította, hogy nem rajtunk áll, befejezhetjük-e a munkát, amelybe belekezdtünk, de ez nem ok arra, hogy ne kezdjünk neki. Ha már tudjuk, hogy dolgunk van a világon, remélhetjük, hogy lesz, aki folytatja, ha egy-egy életszakasz végén váltunk vagy egyszer visszavonulunk, vagy elmegyünk innen az Eljövendő Világba.
Az élet értelme épp az, hogy véges, hogy minden percre kivételes és minden, ami eljövendő benne, nyitott. Hogy színtiszta, vissza nem térő esély.
A teljes cikk a mazsihisz.hu-n olvasható.
