Emlékkönyv dolgozza fel a gyulai zsidó közösség történetét

Az egykor Gyulaváriban, majd Gyulán élt zsidó közösség történetét dolgozza fel A gyulai zsidóság emlékkönyve című kiadvány, amely a Gyula régen és ma 16. köteteként jelenik meg a napokban.

Két éves intenzív kutatómunka eredményeként hét fejezetben, 400 oldalon, több száz fényképpel és dokumentummal idézik fel a Gyula életében egykor meghatározó szerepet játszó zsidóság történelmi hagyatékát – mondta az MTI-nek a kötet egyik szerkesztője.

Durkó Károly, a Gyulai Évszázadok Alapítvány elnöke hozzátette, hogy a hét fejezetből álló kiadványban a gyulai zsidóság rövid története mellett két visszaemlékezés, naplórészlet is található. Mindkettő szól az auschwitzi megpróbáltatásokról, az egyik emellett az újrakezdés nehézségeiről is – közölte.

A kötetben felidézik 12 országosan és 47 helyben ismert gyulai polgár élettörténetét. Mások mellett Bródy Sándor, Angelusz Róbert, Tolnai Simon enciklopédikus, Székely Aladár és Rónai Dénes fotóművészek, Helmeczi Géza Jézus-kutató, Diósy Lajos fizikus, Adler Ignác, az utolsó gyulai rabbi, Weisz Mór italkereskedő, Weisz Lipót, az első állandó műteremmel rendelkező helyi fotós vagy a helyi kórház fejlesztésért sokat tett Berkes Sándor életműve olvasható.

Az olvasók emellett megismerhetik az izraelita közösség életének fontos lenyomatát jelentő zsidó temetőt és 53, a zsidósághoz is kötődő, a békési városban ma is látható épületet.

Az egykori gyulai zsinagóga épülete

„Nem szabad hagyni, hogy feledésbe merüljenek annak a közösségnek a történetei, amely évszázadokon át velünk élt, és amelynek meghatározó szerepe volt Gyula gazdasági fejlődésében, gyárak alapításában, a kórház létrejöttében” – húzta alá Durkó Károly.

A könyv – amelynek bemutatója szeptember 14-én lesz a gyulai városi könyvtárban – megszületését számos hazai és külföldi közgyűjtemény, valamint több mint hatvan, egyebek mellett Kanadába, Izraelbe és az Egyesült Államokba elszármazott család segítette. Kiadását több helyi vállalkozás, magánszemély és egy uniós pályázat is támogatta.

Megújult temetőben emlékeztek meg a gyulai zsidóság elhurcolásának 75. évfodulójára

Még több Kibic

Látogatás egy tudós rabbi szellemi kertjében

2025.07.14.2 nap ago
A Lőw Immánuel virágai címmel nyílt kiállítás a szegedi zsinagógában, ahol a botanika, a héber nyelv, a művészet és a zsidó hagyomány egyetlen egésszé fonódik össze.

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.6 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.2 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »