Barbra Streisand elárulta, mi a hosszú házásságnak a titka

Minden idők egyik legcsodálatosabb zsidó szupersztárjának új albuma jelent meg, és hamarosan elkészül az emlékirataival is. Eközben nagymamaként is aktívan tevékenykedik.

Királynőnk, Barbra Streisand a világjárvány idején folyamatosan elfoglalt volt: legutóbbi albuma, a „Release Me 2” augusztus 6 -án, pénteken jelent meg új dalokkal.

Az albumon dolgozva a 79 éves Streisand az elmúlt 18 hónap nagy részét otthon töltötte szeretteivel, akárcsak mi. „Élvezem az unokáimat” – mondja Streisand. – Nekem most ez a legfontosabb.

Streisandnak van egy vér szerinti gyermeke, Jason Gould, akit volt férjével, Elliot Goulddal közös gyermekük. 1998-ban Streisand feleségül ment James Brolin színészhez, akinek három gyermeke van, köztük Josh Brolin színész. 2018 novemberében Josh felesége, Kathryn megszülte lányukat, Westlyn Reign Brolin -t, akinek Streisand lett a nagymamája, írja a Kveller.

„Sokan nem akarják, hogy nagymamaként tekintsenek rájuk” – mondta Streisand akkor a The New Yorker -nek. – „Én azt hiszem, ez igazi kiváltság.”

2020. december 25 -én megszületett Kathryn második lánya – és egy mostani Instagram -bejegyzés szerint a nagymama és az unokája kölcsönösen imádják egymást.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barbra Streisand (@barbrastreisand) által megosztott bejegyzés

 

Streisand emellett bejelentette, hogy nemsokára elkészül az emlékiratával. A könyvnek még hiányzik egy „hosszú fejezete”, mivel most még 1998-nál, Brolinnal kötött házasságánál jár, akivel lassan negyed évszázada élnek együtt.

Amikor megkérdezték arról, hogy mi a titka a házassága sikerének, azt mondta: „fontos, hogy jól figyeljünk oda a másikra”.

„A titok az, hogy figyelmesen hallgassunk” – mondja Babs, amikor megkérdezik a házassága sikeréről. „Úgy gondolom, hogy figyelned kell másokra, ha jó színész akarsz lenni. Figyelned kell ahhoz is, hogy jó ember legyél. És ahhoz is figyelned kell, hogy jó házastárs legyél. Meg kell hallani a másik embert. Akár egyetértünk vele, akár nem.”

Öt érdekesség Barbra Streisandról

Kapcsolódó cikkek

Elfeledett vagy még sosem hallott zeneművekkel zár a holokauszt-tárlat a Magyar Nemzeti Galériában

2024.10.11.1 nap ago
Az Így történt. A holokauszt emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítás záróeseményén Farkas Zsófia kurátor tart tárlatvezetést, közreműködik Bársony Péter Liszt Ferenc-díjas brácsaművész.

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.3 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »