Horogkeresztet találtak az amerikai külügy antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különmegbízottjának irodája közelében

Zsidó érdekvédelmi szervezetek már egy ideje szeretnék elérni, hogy az amerikai kormányzat erőteljesebben reagáljon a megnövekedett antiszemita támadásokra.

A horogkeresztet egy lift falába karcolva találták meg az amerikai külügyminisztérium washingtoni épületében, az antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különmegbízott irodája közelében. A hírről beszámoló Axios szerint a rongálás aggasztó kérdéseket vet fel az ország külpolitikai központjának biztonságával kapcsolatban, valamint az antiszemitizmus lehetőségét az Egyesült Államok külügyminisztériumán belül.

Antony Blinken külügyminiszter elítélte a vandalizmust, a közleménye szerint a gyűlöletkeltő graffitit eltávolították, az esetet pedig kivizsgálják. „Zsidó kollégáinknak: kérem, tudják meg, mennyire hálásak vagyunk a szolgálatukért, és mennyire büszkék vagyunk arra, hogy a kollégáik lehetünk” – írta a magyar zsidó felmenőkkel rendelkező Blinken.

Az antiszemitizmussal foglalkozó irodát jelenleg Kara McDonald, a demokráciáért, az emberi jogokért és a munkaügyekért felelős helyettes államtitkár vezeti. Biden elnök viszont azt tervezi, hogy kinevez egy nagykövetet az antiszemitizmus elleni küzdelem és az antiszemitizmus nyomon követése céljából.

Zsidó érdekvédelmi szervezetek ugyanis már egy ideje azt követelik az amerikai kormányzattól, hogy erőteljesebben reagáljon a megnövekedett antiszemita támadásokra. Több forrást szeretnének a zsinagógák és más zsidó intézmények védelmére, valamint az antiszemitizmus elleni harccal foglalkozó kormányhivatalok felállítását szeretnék elérni.

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.1 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.3 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.4 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »