Az algériai után egy szudáni dzsúdós sem állt ki izraeli riválisa ellen

Mohamed Abdalraszul még nem adott magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért bojkottálta az izraeli Butbul elleni mérkőzést.

Az algériai Feti Nurin után a szudáni Mohamed Abdalraszul is visszalépett a tokiói olimpia cselgáncstornájától, mert nem akart kiállni izraeli riválisa ellen. A 73 kilogrammos kategóriában Abdalraszul hétfőn éppen Nurinnal kezdett volna az ötkarikás játékokon, és győzelem esetén a 32 között az izraeli Tohar Butbul várt volna rá.

Visszalépett egy algériai dzsúdós az olimpiától, csak hogy ne kelljen kiállnia izraeli ellenféllel

A szombaton visszalépett Nurint a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) edzőjével együtt eltiltotta, és ügyüket a fegyelmi bizottság tárgyalja. A háromszoros Afrika-bajnok egy algériai tévécsatornának úgy nyilatkozott, hogy sokat készült az olimpiára, de a palesztinok ügye fontosabb ennél. Trénere, Amar Ben Jehlef úgy vélekedett, hogy nem volt szerencséjük a sorsolásnál, és meghozták a megfelelő döntést. Az Algériai Olimpiai Bizottság mindkettejüket hazaküldte Tokióból.

A szudáni cselgáncsozó egyelőre nem szolgált magyarázattal arra vonatkozóan, hogy miért döntött úgy, hogy visszalép a versenyzéstől. Szudán idén nyáron kezdte meg a normalizációs folyamatokat Izraellel az Ábrahám Egyezmény keretei között. Szudán azonban később csalódottságának adott hangot a megállapodás eredménye miatt, az országban pedig széles körben tiltakoztak a megállapodás ellen.

A dzsúdóban az iráni Szaid Mollaej hasonló esete a leghíresebb, aki a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult. Családja fenyegetésével azonban arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot.

Izraelbe érkezett a hazáját elhagyó iráni dzsúdóbajnok

Az izraeli dzsúdós a bojkottal kapcsolatban elmondta, hogy nem hozta ki a fókuszból az, hogy nem álltak ki ellene az első küzdelem során. Nem először történik ilyesmi, és a szakmai stáb tudja, hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet. Tohar Butbul végül a hetedik helyen végzett az olimpián. (MTI, Times of Israel, One)

Még több Kibic

Klezmer koncerttel tisztelegnek a 80 éves Jávor Ferenc, Fegya munkássága előtt

2026.02.08. 7 óra ago
A zeneszerző, előadóművész több évtizedes munkásságával újraélesztette és kortárs formában tette élővé a kelet-európai zsidó zenei hagyományt Magyarországon.

Meghalt Keleti Éva

2026.02.06. 2 nap ago
A holokauszt-túlélő fotóművész életének 95. évében hunyt el.

Lépcsőházi történelem a Csányi5-ben

2026.02.05. 3 nap ago
Tárlatvezetés és információk első kézből Őri Ádámtól, a Csányi5 lépcsőházában lévő idővonal installáció készítőjétől.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »