Szlovákia is diplomáciai képviseletet nyit Jeruzsálemben

Szlovákia külügyminisztere bejelentette, hogy szeptember 1-jén megnyílik a jeruzsálemi Szlovák Intézet.

Szlovákia szerdán bejelentette, hogy a jeruzsálemi Szlovák Intézet szeptember 1-jén megnyílik – írja az Arutz Sheva nevű csatorna.

Ivan Korcok, az ország külgazdasági és külügyminisztere a Twitteren tette közzé a bejelentést, mondván, hogy az intézet „a kapcsolatok elmélyítését” képviseli a zsidó állammal.

A lépés azt jelenti, hogy Szlovákia felminősíti a jeruzsálemi diplomáciai képviselete státuszát, így az most az ország külügyminisztériuma alá kerül.

Korcok azt is kijelentette, hogy az ország támogatja a közel-keleti békefolyamat folytatását és az izraeli-palesztin arab konfliktus kétállami megoldását.

Yair Lapid külügyminiszter Twitter-bejegyzésében köszönte meg Korcoknak a döntését, mondván, hogy ez „barátságának szimbóluma, és országaink közötti kapcsolatok megerősítését szolgálja”.

Korcok hétfőn találkozott Lapiddal Brüsszelben, ahova Lapid azért érkezett, hogy megerősítse a a zsidó állam kapcsolatait az Európai Unió országaival és helyreállítsa a viszonyát az EU-val.

Először az Egyesült Államok a költöztette nagykövetségét Jeruzsálembe, azóta számos ország – Guatemala, Koszovó és Honduras – követte a példáját.

Csehország és Magyarország megtartotta nagykövetségeit Tel-Avivban, de diplomáciai képviseleteket nyitott Jeruzsálemben.

Még több Kibic

Idős túlélők emelték fel szavukat a gázai szenvedés ellen Izraelben a holokauszt emléknapján

2025.04.29.13 óra ago
Veronika Cohen, a budapesti gettóban született holokauszt-túlélő szerint nem emlékezhetünk meg a saját szenvedéseinkről anélkül, hogy elismernénk a gázaiak szenvedését.

Izrael még mindig őriz 350 zsáknyi azonosítatlan emberi maradványt az október 7-i támadás óta

2025.04.27.2 nap ago
Hamarosan egy bizottság fog dönteni arról, hogy egyenként azonosítsák vagy tömegsírba temessék a maradványokat.

Két percre megállt az élet Izraelben a holokauszt emléknapján

2025.04.24.5 nap ago
„Térjen vissza mielőbb mind az ötvenkilenc túsz!” – kiáltott fel a Jad Vasemben tartott állami eseményen az egyik holokauszt-túlélő, miközben meggyújtotta az emlékezés lángját.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »