Ortodox csoportok kiszorítanák a reformokat a Siratófal számukra kiakalított részéről Tisha Be’avkor

Egy vallásos cionista csoport el akarja foglalni a nem ortodox imához fenntartott egalitárius teret a Siratófalnál.

Konzervatív vallásos-cionista csoportok istentiszteleteket és tanórákat tartanak ezen a héten a Siratófal egalitárius imádságra fenntartott részében, annak ellenére, hogy azt a Masorti (Konzervatív) és a Reform csoportok számára alakították ki.

A szervezet saját meghatározása szerint a Siratófal szentségének megőrzésével foglalkozik, és most az egalitárius helyen felállították a mechitzát, azaz a férfiakat és a nőket elválasztó falat, amelynek használata nem elfogadott az egalitárius irányzatoknál.

Eközben a Masorti mozgalom is azt tervezi, hogy szombat este istentiszteletet és Tóra olvasást tart a helyszínen Tisha Be’avkor. Így elképzelhető, hogy mindez konflitkusokhoz fognak vezetni.

Nachman Shai, a diaszpóra ügyekért felelős miniszter elítélte a fejleményeket, és elmondta, hogy a térség az egyetlen hely, ahol a nem-ortodox csoportoknak imádkozhatnak a Siratófalnál, írja a jpost.com.

Az Izrael szekció néven ismert területet a Masorti (konzervatív) és a reform mozgalmak használják imádságok és ünnepségek alkalmával, ezt a helyet a Legfelsőbb Bíróság jelölte ki a számukra a 2000-es évek elején.

„Egy olyan időszakban, amikor ez a csaló kormány eladja az országot a reformmozgalmaknak, mi megerősítjük a jelenlétünket a Siratófalnál” – olvasható a közösségi médiában közzétett posztban.

Csütörtök este különleges késő esti istentiszteletet tart és vezet a Jesivat Hakotel nevű zsidó vallási-cionista csoport a helyszínen, valamint Tisha Be’av-kor tömeges imádságok várhatók itt. Az eseményeken várhatóan részt vesz majd Shlomo Aviner rabbi, a vallási-cionista irányzat konzervatív szárnyának keményvonalas vezetője és az Ateret Yerushalayim Yeshiva dékánja.

Shai határozottan bírálta ezt a lépést, és „alaptalan gyűlöletkeltésnek” nevezte.

„Az ilyen emberek miatt semmisült meg a Szentély annak idején” – mondta Shai. „Ez egy jobboldali, vallási-nacionalista aktivista csoport, amely úgy döntött, hogy félreállítja a reformmozgalmat és provokálni fog” – folytatta.- „A reformok a nyugati fal egy kis részén lehetnek csupán jelen, itt tartják az imáikat, nem jogos a felháborodás, ez így igazságos. „

Még több Kibic

Fegyverként használta a szexuális erőszakot a Hamász az október 7-i támadás alatt

2025.07.09.6 nap ago
A most napvilágot látott átfogó jelentés szerzőinek egyik célja, hogy az igazságszolgáltatás alkalmazza a kollektív felelősség doktrínáját annak érdekében, hogy a terroristákat emberiesség elleni bűncselekményért vonják felelősségre.

Négy izraeli halt meg a tűzszünet életbelépése előtti iráni rakétatámadásban

2025.06.24.3 hét ago
Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között.

Három izraeli túsz holttestét mentette ki az IDF a Gázai övezetből

2025.06.22.3 hét ago
A hivatalos izraeli számítások szerint megtalálásuk után még ötven élő és holt túszt őriznek az iszlamista terrorszervezetek a Gázai övezetben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »