
Impozáns római kori középületet tártak fel a Siratófal szomszédságában
Az izraeli régészek szerint ez volt a második Szentély korának valaha is feltárt egyik legpompásabb középülete a jeruzsálemi Templomhegy falain kívül.
A valószínűleg i.sz. 20-30 körül emelt hatalmas épület feltárásáról az Izraeli Régészet Hatóság (IAA) és a Siratófal Örökség Alapítvány együtt számolt be a médiának csütörtökön. Két óriási terem volt a palotában, ahol a régészek szerint a városi tanács tarthatta gyűléseit, és a városba érkező előkelő vendégeket fogadhatták, mielőtt beléptek a Templomhegyre. A két helyiség között egy pazar szökőkút volt, amelynek vize a falba épített magas korinthoszi oszlopokból folyt.
„Kétségtelenül a második Szentély korának (i.e. 6. század végétől i.sz. 70-ig) valaha is feltárt egyik legpompásabb középülete volt a jeruzsálemi Templomhegy falain kívül” – nyilatkozta a feltárást az IAA részéről vezető Slomit Weksler-Bdolach. Az épület egy részét már Charles Warren brit régész megtalálta a 19. században végzett ásatásai során, de az utóbbi években teljesen feltárták az egykori középületet, és várhatóan a következő hetekben megnyitják a nyilvánosság előtt.
A szakértők szerint néhány fa kanapé is lehetett egykor a termekben, de azok nem élték túl az idő múlását. Az elit körében mindennapos gyakorlat volt a kanapékon, félig fekvő testhelyzetben folytatott lakomázás – erről tanúskodnak a zsidó pészah első esti ünneplésének, a széder estének a rituáléi is, ahol a résztvevők ily módon ettek-ittak akkoriban az egyiptomi szabadulás megünneplésére.
„Még i.sz. 70 előtt jelentősen átalakították a tereket, kettő helyett három részre osztották az épületet, és az egyik helyiségbe egy lépcsős medencét építettek, amelyet rituális fürdőként, mikveként használtak” – közölte Weksler-Bdolach. A zsidó zarándokok csak a rituális merítkezés után léphettek be a Templomhegyre, amelynek környékén számos mikvét tártak már fel.
‘Magnificent’: New Western Wall Tunnel Tour Route
A new route opening soon to the public in Jerusalem’s Western Wall Tunnels reveals one of the „most magnificent public buildings uncovered from the Second Temple period,” the Israel Antiquities Authority (IAA) and Western Wall Heritage Foundation said on Thursday.
Néhány évtizeddel az impozáns építmény létrehozása után, i.sz. 70-ben a rómaiak lerombolták a Templomhegyen lévő zsidó Szentélyt. A város a levert zsidó felkelés után lassan kiürült, és évszázadokra elvesztette jelentőségét – egészen a kereszténység bizánci államvallássá válásáig, amikor Jézus városaként ismét virágzásnak indult az 5. századtól a 7. századi iszlám hódításig.
Az utóbbi években már látogathatóvá tették a Jézus-korabeli Jeruzsálem évezredek során föld alá került világának egy részét. Egy korábbi útvonal végigvezet a Siratófal folytatásán az egykori Templomhegy Heródes építette nyugati támfalának teljes hosszában, és az új ásatások során előkerült egykori épületeket is be lehet majd járni egy újabb turistaútvonalon.
Egyelőre csak az izraeli kirándulók fedezhetik fel maguknak ezeket az új látványosságokat, de a koronavírus-járvány után remélhetőleg ismét lehetőség lesz a külföldi turisták fogadására, és az egész világ megismerkedhet majd az új feltárásokkal – ígéri a Siratófal Örökség Alapítvány.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
