Az Élet Menete azt bizonyítja, hogy a náciknak nem sikerült elérni a céljukat  

Négynapos tanulmányutat szervez Litvániába az Élet Menete Alapítvány szeptember 21-24-ig. Az út során a résztvevők megismerkednek a valamikori litvániai zsidó közösség történetével, és bekapcsolódnak a helyi Élet Menetébe, a litvániai holokauszt emléknapon. Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány vezetője szerint azonban az út a jó közösségi élményről és sok minden másról is szól. Interjú.

Miért épp Litvániába mentek?

Felejthetetlen és szép holokauszt megemlékezésnek tartom a vilniusi Élet Menetét, amelyre először egy konferencia kapcsán hívtak meg minket 2019 szeptemberében egy kisebb csoporttal.

A budapesti menethez hasonlóan a városon belül a résztvevők egy nagy sétán vesznek részt két helyszín között, valamint egy hatalmas színpadon kulturális műsor, és emlékbeszédek hangzanak el. Ezt követően a vilniusi vasútállomáshoz vonulnak, és egy külön vonattal Ponaryba viszik őket. Annak idején gyalog menetben hajtották a zsidó embereket ide, az erdő közepén agyonlőtték, és tömegsírokba dobták Őket.

Én ott a helyszínen döntöttem el, hogyha tehetjük, erre a programra is el kell hozni minél több érdeklődőt.

Mi a legnagyobb élmény számodra ezekben a közös utazásokban?

Nekem egyértelműen az a véleményem, hogy a nemzetközi Élet Menete egy nagyon sajátos módja a holokauszt megemlékezéseknek, hiszen természetesen mi is gyászoljuk a történteket, imát mondunk az áldozatokért, átérezzük a holokauszt borzalmait, ugyanakkor az életet is ünnepeljük, és képviseljük azt, hogy nem sikerült. Nem sikerült kiirtani a zsidó nép minden tagját, mert mi, unokák, dédunokák nem lehetnénk akkor itt. Nem tehetnénk le egy követ a gázkamrák vagy a krematóriumok elé a földre.

Hatalmas „elégtétel” ez nekem minden alkalommal, nem beszélve azokról az évekről, amikor esetleg valamelyik gyermekem is velem tart a programra.

Közösségi emberként, hogy látod, mennyire nyitottak a fiatalok a holokauszttal kapcsolatos programokra, hogyan lehet hozzájuk közel hozni az erre való emlékezést.

A fiatalok mindenre nyitottak, csak nagyon nehéz megtalálni azt az ingerküszöböt, ami Őket meg tudja mozgatni, és fel tudja a figyelmüket hívni egy-egy olyan programra is, amiért fel kell állni a játékgépek elől és fizikailag el kell jönniük valahová.

Ez a legnehezebb dolog, mert ha már ott vannak valahol, akkor hihetetlen jó beszélgetéseket lehet velük folytatni, egészen különleges módon közelítenek meg egy-egy témát a kis saját elgondolásuk, tapasztalataik szerint.

Ami még egy másik nehéz feladat, hogy merjenek bátran kérdezni mindenről, amire esetleg nem kaptak még soha választ, sem a szüleiktől, vagy nagyszüleiktől, vagy pedagógusaiktól, vagy esetleg tőlük nem is merték megkérdezni. Ilyenkor hasznos, hogy hasonló korú önkéntesekkel tudjuk esetleg bátorítani őket.

A holokausztra való emlékezésen túl is nyújt-e ez az utazás más dolgokat a résztvevők számára?

Mindenképpen! Ez az utazás a lengyelországi utazásokhoz hasonlóan egy hatalmas közösségi élményt is nyújt egyben a résztvevőknek. A városi séta keretein belül megismernek egy igen különleges várost.

Ezen kívül, mint minden nemzetközi programunkon, ott van mindenkinek a lehetőség, hogy más külföldi fiatalokkal ismerkedjenek meg, és esetleg az utazás után is tartsák egymással a kapcsolatot. Életre szóló barátságok, sőt párkapcsolatok is alakulhatnak ki ilyenkor, ami azt gondolom, megint csak egy igen különleges emlék és élmény marad mindenkiben.

Az Élet Menete minden évben hatalmas tömegeket mozgat meg budapesti felvonulásain – szerinted mi az, ami miatt ennyire fontos az embereknek ez a rendezvény?

18 év elteltével most már mindenki elhiszi nekünk, hogy nincs semmilyen köze civil szervezetünknek semmilyen politikai szerveződéshez, nem szeretünk semelyik egyházhoz sem szorosabban tartozni, mint a másikhoz. Nyitottak vagyunk mindenre és mindenkire. Ami talán még ezeknél is fontosabb, próbáljuk a legőszintébb módon mindig megszervezni rendezvényeinket, és a legnagyobb tiszteletet adni mindenkinek, akik eljön.

Természetesen, a holokauszt-túlélők a mi igazi VIP vendégeink minden alkalommal. De kiemelten fontosnak tartjuk a családok részvételét is programjainkon, mert véleményem szerint nincs olyan projektünk, amire azt mondanám, hogy ez nem való még egy 8-9 éves gyereknek, vagy túl fárasztó egy 80-90 éves embernek. Mindent elkövetünk azért, hogy mindenki úgy menjen haza, hogy függetlenül a rendezvény témájától, „jól érezte magát” és a következő években is részt akarjon venni rendezvényeinken.

Gordon Gábor (jobbra)

Van-e egy kisebb, összetartó közösség (a munkatársakon kívül) e tömeg mögött, vannak-e olyan, akik egyébként is összejárnak egymással a ti segítségetekkel?

Nem a mi segítségünkkel, de tudunk olyanokról, nem is 1-2 illetőről, akik összejárnak az Élet Menete rendezvényeken kívül is, mert segítenek más szervezetekben is, vagy akár saját ötlettel álltak elő egymás között, hogy mit lenne jó még csinálni stb.

Ezekre a mikroközösségekre is nagyon büszkék vagyunk. Volt például egy idősebb önkéntesünk, aki megbetegedett. Hatalmas összefogással sikerült a műtétjét követően azonnal megszerveznünk a takarítást a lakásában, gyógytornászt, a kontrolokra való eljutását, a bevásárlását. Ezek is nagyszerű dolgok, amire büszke lehet mindenki. Arról már nem beszélve, hogy a bajba jutottaknak is milyen jó érzés lehet ez, hiszen sokszor az idegenekre jobban számíthat az ember, mint másokra maga körül.

Az utazás részletei:

Szállás: 3 csillagos Hotelben.

Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora)

Csoport kísérő: Pécsi Tibor történész

Ár: 135.000 ft/fő kétágyas szobában. (Az ár tartalmazza a repülőjegyet, a szállást félpanzióval, a fél napos buszos kirándulást, illetve a litván Élet Menetén való részvételt és a magyar nyelvű csoportkísérőt. )

Jelentkezési határidő: 2021. július 31.

Jelentkezés: [email protected]

Kapcsolódó anyagunk

Litvániába szervez utazást az Élet Menete

Még több Kibic

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.3 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.4 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány

2025.02.12.4 nap ago
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »