Mégsem utazhatnak július 1-től beoltott turisták Izraelbe

A döntést a COVID-fertőzés emelkedésével indokolták.

Az oltott turistákat eredetileg július 1-jétől várták Izraelbe, de az izraeli kormány szerdai döntése értelmében augusztus 1-je előtt nem engedik be őket Izraelbe.

Ezenkívül visszaáll a maszkok beltéri viselésére vonatkozó kötelezettség, ha napi esetek átlaga meghaladja a 100-at egy héten keresztül.

„Jelenleg elsősorban az a célunk, hogy megvédjük Izrael polgárait a világban tomboló Delta-változattól” – mondta Bennett. „Ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben szeretnénk csökkenteni az ország mindennapi életének zavarait. Ezért úgy döntöttünk, hogy felelősségteljes és gyors cselekvésekkel a lehető legkorábban – azonnal – cselekszünk, hogy később ne fizessünk magasabb árat.”

Az elmúlt napokban az országot elérte a Delta variáns, ennek következtében nőtt a fertőzés az olyan városokban, mint Modi’in és Binyamina. Jelenleg mintegy 250 diáknak és 50 tanárnak lett pozitív a COVID-teszt eredménye Izraelben, írja a jpost.com.

„Nem csodálkozom ezen az eredményen, de csalódott vagyok, mert úgy éreztem, hogy Izrael megfelelően védett COVID-szempontból. Bíztam benne, hogy a nyitást nem kell eltolni” – mondta Jamie Hayeem turista.

Kedden Izrael mintegy 111 új koronavírus-esetet regisztrált, amely enyhe csökkenés az előző napi 125-höz képest, de még mindig magas szám az előző hetekhez viszonyítva.

Legutóbb áprilisban volt több mint 100 új vírushordozó naponta a zsidó államban.

Még több Kibic

Fegyverként használta a szexuális erőszakot a Hamász az október 7-i támadás alatt

2025.07.09.6 nap ago
A most napvilágot látott átfogó jelentés szerzőinek egyik célja, hogy az igazságszolgáltatás alkalmazza a kollektív felelősség doktrínáját annak érdekében, hogy a terroristákat emberiesség elleni bűncselekményért vonják felelősségre.

Négy izraeli halt meg a tűzszünet életbelépése előtti iráni rakétatámadásban

2025.06.24.3 hét ago
Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között.

Három izraeli túsz holttestét mentette ki az IDF a Gázai övezetből

2025.06.22.3 hét ago
A hivatalos izraeli számítások szerint megtalálásuk után még ötven élő és holt túszt őriznek az iszlamista terrorszervezetek a Gázai övezetben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »