Megnyílt a régi ortodox zsinagóga Sopronban

A soproni népszavazás 100. évfordulójának alkalmából nyitotta meg kapuit a látogatók előtt az ortodox zsinagóga, ahol fotókiállítással emlékeztek azokra, akik a népszavazáskor kiálltak a magyarságuk mellett.

A zsinagóga megnyitásával azokra a zsidó hitéleti közösségekre emlékezünk, akik kiálltak az 1921-es népszavazáskor magyarságuk mellett – mondta el dr. Komornoki László, a Soproni Zsinagógáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

A fennmaradt írásos emlékek alapján a neológ és ortodox hitközségek 1921-ben a következő nyilatkozatban álltak ki a magyarságuk mellett: „ A soproni orth. izr. hitközség nagygyűlése egyhangúan lelkesedéssel és hazafias örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a soproni népszavazás előtt a magyar hazához való hűséges ragaszkodásának Kifejezést adjon…”

Az érdeklődök szeptember 25-ig hetente egy alkalommal, szombatonként 14 órától 19 óráig tekinthetik meg Horváth Endre és Szalay Károly fotóművészek alkotásait, illetve azokat a fotókat, amelyeket a Soproni Múzeum munkatársai és az Elfeledett Soproniak Alapítvány tagjai kutattak fel, írja a kisalfold.hu.

 

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.17 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »