A szőrmetilalom sem állhatja útját a haszidok leglátványosabb viseletének

Izraelben a világon elsőként betiltották az állati szőrmével való kereskedést. A haszid férfiak strájmli néven ismert ünnepi viseletére azonban nem vonatkozik a törvény. De honnan ered és hogyan lett ez a nagyméretű szőrmekucsma a zsidó népviselet legikonikusabb darabja?

Az ultraortodox pártok 13 éven keresztül sikeresen blokkolták a szőrmekereskedelem betiltását Izraelben, idén azonban, még az előző kormány környezetvédelmi minisztere szignálhatta az állati szőrök behozatalát tiltó törvényt. A tervezetbe ugyanis a kivételek közé a tudományos kutatási és oktatási célok mellé a vallási, illetve vallásihagyomány-őrzési felhasználás is bekerült.

Izraelben a szőrmekereskedelem amúgy sem egy virágzó üzlet, ami az időjárási viszonyokat ismerve annyira talán nem meglepő. Az egyetlen komolyabb felvevőpiacot azok a kalapgyártók adják, akik a haszid férfiak számára strájmlinak (vagy kolpiknak, esetleg spodiknak, de erről majd később) nevezett szőrmekucsmákat készítenek. Az új törvénybe rejtett kiskapuknak köszönhetően pedig a továbbiakban sem kell felhagyniuk ezzel a tevékenységgel.

A törvény kritikusai és a helyi állatvédő csoportok szerint a strájmlinak viszont semmi köze nincs a valláshoz, ez egy egyszerű divatcikk, és igen furcsa, hogy az eredetileg pont a divatiparban való szőrmefelhasználás ellen született törvénybe kerülhetett bele egy ilyen kibúvó. Azt azonban senki sem állíthatja, hogy nem egy hagyományos viseletről van szó, amely egy vallási csoport sajátja. Tehát vallásihagyomány-őrzés kitétel kis jóindulattal még meg is állja a helyét.

Strájmli, illetve a fentebb zárójelben említett két másik verzió viselését valóban nem írja elő semmilyen szent szöveg, nem léteik olyan micva (parancsolat), amely szerint szőrkucsmában kellene a fogadni szombatot. A strájmli viselete szinte kizárólag a haszidok körében elterjedt, és ott sem mindenhol, illetve még a jeruzsálemi litvánok (nem haszid ultraortodox zsidók, olyanok mint a Shtisel című sorozat szereplői) hordják a nagy szőrös fejfedőket.

A Chábád mozgalomban például már nem viselnek ilyen fajta kalapokat, bár régen a lubavicsi haszidok is hordtak strájmlit, a hatodik rebbe is sokszor szerepel egy szép kolpikkal a fején a róla készült fényképeken. Utódja és veje, a hetedik és egyelőre az utolsó lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson azonban már kizárólag Fedóra típusú filckalapban mutatkozott, és így tesznek követői is. Szóval, akinek minden vágya, hogy egyszer Köves Slomót egy strájmlival a fején kapja el az Óbudai zsinagógában egy péntek esti kidduson, annak valószínűleg csalódnia kell majd.

A strjámlit tehát szombaton, ünnepek alkalmával viselik a haszid férfiak, illetve olyan kiemelkedő eseményeken, mint például az esküvő. Sokszor a vőlegény ajándékba kapja az első strájmliját a menyasszony családjától, de van olyan közösség, ahol már a bar mivcvájuk alkalmával megkapják a srácok a szőrös fejfedőket. Az viszont a mai napig nem világos, hogy mikortól él ez a hagyomány, és egyáltalán mi az eredete a szőrkucsma hordásának haszid körökben.

A strájmli viseletének eredete ugyanis a homályba vész, létezik azonban két népszerű magyarázat arra, hogy miként került a zsidók fejére ez a nem mindennapi viselet. Az első történetről még a Nobel-díjas izraeli író, Sámuel Joszef Ágnon is megemlékezett A strájmli-rendelet című novellájában. Eszerint egy lengyel király, hogy gúnyt űzzön a zsidókból azt a rendelet hozta valamikor régen, hogy a házas zsidóknak rókafarkat kellett hordaniuk a fejükön. A leleményes zsidók azonban túljártak a lengyelek eszén és a rókafarkat a sipkájuk köré tekerve kezdték viselni.

A másik magyarázat már jóval racionálisabbnak tűnik, ez ugyanis arról szól, hogy a zsidók egyszerűen csak átvették a 17. századi lengyel-orosz kalapdivatot. Ebben a régióban a nemesek szívesen viseltek szőrmekarimájú süvegeket, és hát a régi strjámlik is inkább ezekre a fejfedőkre hasonlítottak, mint a mai óriási kucsmaszerű darabokra.

A strájmlikon a szőrmét általában egy bársonyból készült belső kipához rögzítik. A szőrme rész készülhet nyest, nyuszt, nyérc, coboly vagy éppen szürkeróka farkából. Régebben a prémes rész jóval kisebb volt, és 10-20 farok is elég volt az elkészítéséhez, ma már simán 60 állat farka is benne van egy-egy darabban, de Eliezer Adler, az Iszrael Hajom című lapnak nyilatkozó kalapkészítő mester szerint 100 és 150 közötti mennyiségű cobolyfarok kell egy átlagos strájmli legyártásához.

A kezdeti, a bársonykipát szerényen körbeölelő állatfarkaktól indulva, egyre több szőrme került a kalapokra kialakítva ezzel a ma ismertebb malomkőformát. Erre pedig elkezdtek a gyártók felfelé építkezni, a belső részt eltüntetve egyre nagyobb és nehezebb strájmlikat készítettek a haszid divat legújabb hullámainak megfelelően. Ma például minél magasabb egy strájmli, annál tiszteletreméltóbbnak számít a viselője.

A ma is népszerű, szélesebb malomkőforma strjámliknál keskenyebb és magasabb szőrkucsmák korábban is léteztek. Ezek kolpik, illetve spodik néven váltak ismertté, és leginkább magyarországi és galíciai haszid dinasztiákhoz tartozó rabbik viseletének számított. A kolpik és a spodik alakjukban egyformák, csupán színükben különböznek, az előbbi barna, míg az utóbbi fekete. A strájmliknál is inkább a barna szőrme volt jellemzőbb a magyarországi régiókban élő haszidokra, a lengyelek pedig a fekete szőrmekalapokat kedvelték jobban.

A mai strjámlik nemcsak szemre nagyobbak, de nehezebbek is a korábbiaknál, egyrészt a több szőrme, másrészt pedig a vastagabb anyagból készült belső kipa, illetve a nagyobb mennyiségű ragasztóanyag felhasználása miatt. Egy haszid újságíró, üzletember, Dudi Zilberslag a Ynet-nek arról beszélt, hogy ma már annyira nehezek lettek a strájmlik, hogy ő maga csak az ünnepi étkezés előtti kiddusig tartja a fején, evéshez már inkább leveszi. Idősek számára pedig elkezdtek könnyedebb anyagokból készült srtjámlikat készíteni, hogy képesek legyenek egyáltalán hordani a szőrös kalapokat.

A haszid világban státuszszimbólumnak számító strájmlik nem csak a méretükben és a súlyukban jelentenek kihívást a korábbi darabokhoz képest, de az árukban is. Manapság egy strájmli ára 3000 dollár (900 ezer forint) és 14 ezer dollár (négymillió forint) között mozog, és sokszor ez a haszidok öltözékének a legdrágább része. Az Egyesült Államokban szokássá vált, hogy a drágább mellé vásárolnak egy olcsóbb strájmlit, hogy rossz idő esetén azt vegyék fel, nehogy a drágábbikat tönkre tegye az időjárás. Az általában szegényebb Izraelben élő haszidoknak általában egyetlen strájmlijuk van.

A divathullámok a strájmlik esetében is Amerikából érkeznek Izraelbe. A legutóbbiak között van, hogy több színárnyalatú szőrmét tesznek a kalapra, vagy hegyes véget alakítanak ki a strájmli felső szélén. Ez utóbbi már a vizhnitzi haszidok rebbéjének is túl sok volt, aki megtiltotta követői számára a hegyes végű strájmlik viselését. Így aki korábban ilyet vásárolt, az kénytelen volt levagdosni a hegyes széleket, vagy vásárolt magának egy újat, ha a vagdosás után csúnya lett a kalap.

Az új szőrmetilalmi törvény mindezen semmit sem fog változtatni, az állatvédők legnagyobb sajnálatára, akik szerint ezzel a haszidok továbbra is az állatok szenvedése mellett állnak. A strájmlikat gyártó iparosok azonban amellett érvelnek, hogy ők kizárólag az állatok farkát használják a kalapok elkészítéséhez, miután már amúgy is lenyúzták az állatok szőrét a divatipar számára. Tehát egyetlen állatot sem kell külön leölni a strájmlik gyártásához.

A műszőr strájmlik pedig szóba sem jöhetnek. Egyszer 2003-ban, amikor az ultraortodox közösségek komoly anyagi gondokkal küszködtek, és az emberek olcsóbb megoldásokat kerestek, elkezdtek feltűnni a műszőrből készült kalapok, ám amilyen gyorsan megjelentek, olyan sebességgel el is tűntek a piacról. A gyártók szerint a műszőr kalapok ugyanis olyanok, mintha jelmezek lennének.

„Olyan a különbség, mint a műfű és a valódi fű között, bárki láthatja, mennyire más a kettő”

– érvelt a fentebb már idézett kalapgyártó a valódi szőrből készített strájmlik viselete mellett.