
Tel-Aviv a világ 55-dik legkevésbé stresszes városa
Budapest egy hellyel előzi meg az izraeli várost a 100-as listán.
55-dik helyen áll Tel-Aviv a német Care Vaay által készített tanulmányban, amely azt vizsgálta, stressz szempontjából melyek a legkevésbé és a leginkább élhető városok a világon. Tel-Aviv a 100-as lista középmezőnyében helyezkedik el, közvetlenül Budapest után.
A lista elkészítésekor több mint 500 várost elemeztek ki a kutatók olyan kategóriák szerint, mint a kormányzás, a strukturális és környezeti és pénzügyi tényezők, és a város határain belül lakók általános egészségi állapota.
„A vizsgálat megkezdéséhez megvizsgáltuk, hogy mely makrotényezők járulnak hozzá leginkább a stresszhez ” – írták a tanulmány szerzői, magyarázva módszertanukat. „Ezután a világ minden tájáról több mint 500 várost értékeltünk, és eltávolítottuk azokat a városokat, amelyek nem rendelkeznek megbízható adatokkal. Végül 100 várost sorakoztattunk fel.”
A kutatók vizsgálták a népsűrűséget, a forgalmi torlódásokat, a zajt és a légszennyezést, valamint általában a város lakóinak mentális egészségét. Tel-Aviv a társadalmi-politikai stabilitás és a kisebbségek egyenlősége szempontjából is alacsonyabb pontszámot ért el.
Ugyanakkor jó eredményt ért az időjárás, a társadalombiztosítás, a munkanélküliségi ráta és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szempontjából.
Budapest a lista 54-dik helyén áll, Tel-Avivhoz képest jobb eredményt ért el például levegő és fényszennyezés, közlekedési dugók, az emberek fizikai egészségi állapota szempontjából. Politikai stabilitásra és a kisebbségekkel szembeni bánásmód alapján is több pontot kapott, ugyanakkor alulmaradt a férfi-női egyenjogúság, az időjárás és az egészségügyi ellátás, valamint a biztonság terén.
A lista első három városa mind az északi országokban volt: az izlandi Reykjavík, a svájci Bern és a finn Helsinki áll. Az új-zélandi Wellington és az ausztrál Melbourne negyedik, illetve ötödik lett. A legjobb hét közül öt skandináv város volt, köztük a norvég Oslo (6.) és a dán Koppenhága (7.).
A lista végén az indiai Mumbai, a nigériai Lagos és a fülöp-szigeteki Manila található. Mumbai a lehetséges 100 közül csak egy pontot kapott, messze elmaradva Lagos (19,9) és Manila (29,4) alatt. Manilához közel helyezkedik el Új-Delhi és Bagdad 31,5, illetve 31,7 ponttal. Felettük található Kabul, Moszkva, Karacsi, Dzsakarta, Kijev, Isztambul, Kairó és Teherán, amelyek szintén a leginkább stresszes városok közé sorolhatók.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
