Ilyen és ehhez hasonló antiszemita tartalmak árasztották el a netet a koronavírus-járvány következtében.
A koronavírus-járvány alatt emelkedett az antiszemita online tartalmak száma, számolt be az MTI az Európai Bizottság által közzétett, a közösségi hálón terjedő francia és német nyelvű antiszemita bejegyzéseket elemző felmérésre hivatkozva.
Az elemzést a Stratégiai Párbeszéd Intézete nevű politikai radikalizmussal foglalkozó kutatóközpont készítette. A londoni székhelyű intézet, a tavalyi és az idei év első két hónapját hasonlította össze, és arra az eredményre jutott, hogy a Twitteren, a Facebookon, és a Telegram közösségi oldalon valamivel több, mint egy éven belül, a francia nyelvű antiszemita tartalmak meghétszereződöttek, míg a német nyelvűek száma tizenháromszorosára nőtt.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a francia nyelven írott tartalmakat a Facebookon egy éve alatt több mint félmillió alkalommal, a Twitteren pedig több mint hárommillió alkalommal lájkolták kommentelték és osztották meg, míg 124 000 francia és német Telegram-bejegyzés tartalmazott antiszemita jelzőket és kulcsszavakat.
A tanulmány megjegyzi az is, hogy a legaktívabb Telegram chatcsoportok főként a különböző összeesküvés-elméleteket terjesztő QAnon nevű mozgalomhoz kapcsolódtak. Az említett csoporthoz kötődő, legtöbb összeesküvés-narratíva azt hangoztatta, hogy a „zsidók azért hozták létre a koronavírus-elleni oltóanyagot, hogy megfigyelés alatt tartsák, vagy sterilizálják a lakosságot, és ezáltal világuralomra tegyenek szert”.
Tavaly sem csillapodott az európai zsidóság ellen érzett gyűlölet
A kutatás azt is megállapította, hogy egy év alatt fokozódott az olyan jellegű antiszemita tartalmak terjedése, amelyek ugyan nem lépték át a holokauszt-tagadás jogilag büntetendő küszöbét, azonban zsidóellenes üzeneteket közvetítettek azáltal, hogy valamilyen formában utalást tettek erre.
A jelentés ugyan ezt még nem említi, de a májusi izraeli-gázai konfliktus minderre rátett egy lapáttal. Egy idős holokauszt-túlélőre például már azért antiszemita giyűlöletcunami zúdult a közösségi médiában, hogy jó szombatot kívánt a követőinek.
Antiszemita gyűlöletcunami zúdult egy magyar származású holokauszt-túlélőre a közösségi médiában