Először jutott fel izraeli nő a Mount Everest csúcsára

„Nem vagyok olyan nő, aki könnyen feladja. Amikor kórházban voltam, azt mondtam magamnak, hogy az orvosok tévednek, be fogom bizonyítani nekik, hogy akár a világ tetejére is képes vagyok felmászni.”

Az orvosok sokáig attól féltek, hogy sosem lesz képes újra járni egy sí-baleset után. Danielle Wolfson évekig járt rehabilitációra, és végül ő lett az első izraeli nő, aki a múlt héten elérte a Mount Everest csúcsát.

„Nem vagyok olyan nő, aki könnyen feladja – írta Wolfson Facebook-bejegyzésében. – Amikor kórházban voltam, azt mondtam magamnak, hogy az orvosok tévednek, be fogom bizonyítani nekik, hogy akár a világ tetejére is képes vagyok felmászni.”

Ettől a naptól fogva lett a célja, hogy elérje az Everest csúcsát.

Sérülése után Wolfson az éveket töltött futással, úszással és biciklizéssel annak érdekében, hogy a világ legmagasabb csúcsára, 8848 méter magasba fel tudjon mászni. Ezután világkörüli útra indult, hogy tovább csiszolja hegymászói képességeit, írja a jpost.com.

Wolfson a Facebook-bejegyzését egy üzenettel zárta, amely szerinte nagyon fontos lehet a történetét halló nők számára: „a határ a csillagos ég”.

– Ne hagyjuk, hogy a félelem visszatartson minket abban, hogy kövessük az álmainkat. Ne hagyjuk, hogy bárki megállítson minket. Bámulatos erők szunnyadnak bennünk, amelyekkel bármit elérhetünk, amire vágyunk.”

Még több Kibic

Netanjahu: Izrael elleni vad uszítás szörnyű következményeinek vagyunk a tanúi

2025.05.22.19 óra ago
A jövő hétre tervezte az eljegyzését az a két fiatal izraeli nagykövetségi alkalmazott, akiket a washingtoni zsidó múzeum előtt gyilkolt meg egy szélsőbalos merénylő.

A Hamász Izrael és Szaúd-Arábia kapcsolatainak rendezését akarhatta megakadályozni az október 7-i terrortámadással

2025.05.21.2 nap ago
Legalábbis The Wall Street Journal birtokába jutott, Gázában talált dokumentumok szerint.

Hazahozta a Moszad a legendás izraeli kém személyes tárgyait Szíriából

2025.05.18.5 nap ago
Több ezer dokumentummal együtt egy titkos művelet során kerültek vissza Izraelbe az Eli Cohenhez tartozó tárgyak.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »